Hírek / Események | Hópofi története Magyarnándorban | Összefoglaló | 2021 | 02 | 09 – 19

Ezen az oldalon igyekeztem Hópofi kis történetéről összegyűjteni minden olyan élményt, bejegyzést, fényképet, melyek szerintem utólag felidézve, mindenkiben jóleső érzést kelthetnek.

Hogyan jött létre, fejét hogyan tettük fel a testére, hol és milyen platformokon jelent meg a médiában? Mennyi élményt szerzett nekem és azoknak, akik meglátogatták őt? Sok-sok kérdés merült fel az érdeklődőkben, ezekre most itt mind választ kaptok. Az élményeim leírása mellett, az általam, illetve a látogatók által készített fényképeket, valamint a TV2 riportját is megtekinthetitek.

Február 9-én (kedden) délután, fél 6 tájékán lehetett, amikor édesanyámmal észrevettük, hogy odakint havazik. Ezt követően rögtön össze is kaptuk magunkat, hogy legalább a ház körül letakarítsuk járdáinkat. Olyan iramban szakadt a hó, hogy mire a ház körül értünk, a folyamatot szinte ismét elölről kezdhettük. Munka közben észrevettem, hogy frankón vizes, jól tapadós a hó, majd később jött egy bekattanás az agyamban, mi lenne, ha a járdáinkról összegyűjtött havat kihordanám a ház elé, természetesen a már megszokott helyére egy kupacba. A hó csak szakadt, s miután a járdáink járhatóvá váltak úgy döntöttem, az autónk bejárójának sávjáról is letakarítom a havat. Először csak egyedül lapátoltam, majd amikor már bennem volt az a bizonyos indulat, bizony itt immáron negyedszer is hóember fog épülni, felhívtam Karikámat, lenne-e kedve egy kicsit besegíteni nekem a hólapátolásban. Több órán keresztül közösen, majd tovább egyedül építettem a hókupacot. Egyszer csak munka közben rápillantottam a telefonomra, amikor megláttam, hogy Peti barátom üzenetet írt nekem.

„Hali, készül már a benga nagy hóember?”

Ekkor örömmel elküldtem neki az addig összehordott hókupac fényképét. Hihetetlen, hogy szinte ekkor még senki nem tudott arról, hogy mi készül itt, de ő valahogy megérezte, mekkora melóba vágtam a fejszémet! Később aztán a fejembe vettem, ha elkészülök vele, elhozom őt egy benga nagy hóemberes fényképre!

Mivel a 3 évvel ezelőtti hóemberem 2,5 méteresre sikeredett, így a kitűzött célom ettől már csak magasabb lehetett. A méreteit illetően első körben 3 méteres magasságot lőttem be neki, de ehhez a szinthez még igen sok havat kellett lapátolni. Persze először én sem gondoltam komolyan, viszont az udvarunk, valamint Feribáék, Zolibáék, Endrebáék és Ági néni közterületei is bőségesen tudták táplálni ezt a nagyméretű építési folyamatot. Másnap, szerdán délelőtt is gyorsan munkához láttam, mikor újra havazni kezdett! Nem panaszkodhattam, jó minőségű, nedves hóból akadt bőven, melyből óriási élmény volt a havat lapátolni. A hókupac készítése közben szerintem az utca népe, s az arra járó-kelők még mit sem sejthettek, de szinte biztos vagyok benne, hogy legbelül kíváncsiskodva tették fel a kérdéseiket, vajon mit csinálhat ez a ’nagy’ gyerek, amiért ilyen magasra alakítja ezt a hótömeget. Kora délutánra, mire a hótömb elkészült, s a gombócok, valamint a formavilág kialakítása megkezdődhetett volna, a havazás, esőzésre váltott.

Az alsó két gombócot lapáttal és kézzel természetesen a földről, majd késő délután a fejét már Zolibáék létrájáról formáztam. Az eső azonban egyáltalán nem akart enyhülni, ebből adódóan viszont a munkát, vízálló kabátban kellett tovább folytatni. Tudtam, ha estig is, de a forma kialakítását be kell fejeznem, mert csütörtökre már fagyokat jeleztek előre. Tisztában voltam azzal is, ha a vizes hótömb összefagy, formájának kialakítása a tervek szerint, nem sikerülhetett volna. A kitartó munka gyümölcseként végül szerda este 8 órára, befejezésre került a hóember alakjának megformálása. Másnap, csütörtökre is akadt feladat bőven, ugyanis ezen a napon sikerült elkészíteni egy a méreteihez méltó seprűt, a fából készült gombjait, szemeit és a száját. Ami a sálját illeti, a nyakát egy 4 méter hosszúságú anyagból sikerült befedni. Mivel azt is sejtettem, hogy ekkora méretű répát egyik üzletben sem fogok találni, ezért az orrának kialakításához alternatívaként, szintén az akácfát igyekeztem választani.

Az itt látható telefonnal készített fényképeimen, megtekinthetitek az építés folyamatának fázisait.

Ezt az anyagot használva, sikerült kifaragnom az orrát. Még mielőtt a gombokat és az orrát színes festékekkel lefestettem, a kalapjának keresése sem bizonyult egyszerű történetnek. Először találtam egy piros 45 cm átmérőjű vájlingot, hiszen úgy gondoltam ez megfelelő lesz a kb. 70-80 cm átmérőjű fejére. Amikor hazaérkeztem ezzel a kiegészítővel, fel sem mertem próbálni, mert láttam, hogy kicsi lesz. Ekkor lemértem a fejének az átmérőjét, s meglepődve pillantottam meg a mérőszalag értékét, mely 110 cm-t jelzett, így már érthetővé vált számomra, miért volt kicsi a 45 cm átmérőjű vájlingocska. Telefonálgatás jobbra-balra, míg végül nagymamám garázsának falán, megtaláltam felakasztva a 60 cm-es katlanját. Bizony ám nagy örömmel hoztam haza, hogy ez majd jó lesz rá, de amikor a fejére illesztettem, rájöttem, hogy szinte ez is határeset, viszont a célra talán megfelelhet. Így tulajdonképpen minden a helyére került, s nem maradt más hátra, mint a látogatók fogadása.

Éppen, hogy csak elkészítettem hóemberem, máris olyan gyorsan terjedt a híre, hogy öcsémmel szinte megdöbbenve olvastunk róla a hírekben. A Nógrád Megyei Hírlap oldalán ’Kész mestermű: közel három méter magas hóember épült Magyarnándorban’ címmel hoztak le egy cikket, melyben egy édesapámról készített telefonos felvételem, az újságíró barátom és családunk tudomása nélkül jelent meg. Az eset úgy történhetett meg, hogy kedves ismerősöm elküldte a főszerkesztőjének az általam küldött fényképet, hogy megkérdezze őt, írhat-e erről a témáról egy cikket. Abban maradtunk, ha igen, akkor másnap kap tőlem újságba illő fényképet és pontos leírást a készítés fázisairól. Mint az kiderült, a szerkesztőnek annyira megtetszett a téma, így a gyorshírek közé azonnal ki kellett kerülnie a sztorinak. Este negyed 9 lehetett, amikor már a szeretlekmagyarország.hu oldal szerkesztője is megtalált és érdeklődni kezdett a téma iránt. A kérdése első körben az volt, hogy az általuk olvasott hír valós-e és ha igen, szabad-e lehozniuk a cikket.

Természetesen tájékoztattam őt a történtekről, először is hogyan jelent meg a nool.hu oldalán pontatlanul ez a bejegyzés, majd a további kérdéseire másnap válaszolva, leadtam az anyagomat és néhány fényképet is mellékeltem. Közben a megyei hírlap újságírójának is el kellett küldenem az anyagot, mivel a szombati újságban szerették volna megjelentetni a történetemet. Nagy örömömre a címlapon és az egyik belső oldalon is sikerült helyet szereznem hóemberemnek. A szeretlekmagyarorszag.hu oldalán még meg sem jelent a cikk, de máris a BLIKK szerkesztőségéből érdeklődtek, lehozhatják-e ezt a cikket. Nekik is elküldtem a hóember építésével kapcsolatos, legfontosabb és legpontosabb információkat, így a végén ők is egészen szuper írást jelenthettek meg. A gigantikus méreteket öltött hóemberem látványa, Siket Norbert barátom gondolatait is megihlette, így versét ezennel itt és most meg is osztom veletek.

Siket Norbert

Tomi és Hó Tomi

Éliás Tóbiás,
Szép, vidám óriás,
Hóból van a teste,
Jó szóval van telve,
Felkészült az agyban,
Elkészült a fagyban,
Három gombóc csoda,
Szálljon Honból tova
Magvas, bátor híre,
Magyarnándor Dísze,
A tél ajándéka,
A Fény markáns célja,
Boldog órák tárgya,
Pontos ódák sztárja,
A Lágy Varázs hűse,
Galbács Tamás műve.

Ezt követően úgy felgyorsultak az események, hogy hirtelen szombat délután lett, s a Balassagyarmatról érkező Latte Maffiato Salonjazz Band tagjai is meglátogatták a hóembert, mely olyannyira megtetszett nekik, hogy egy rövid szerenádot is eljátszottak neki. A dallamokról rövid videofelvétel is készült, melyet sajnos most a ’covid hisztiben hívők’ miatt, megosztani nem lehet. Hópofi létezése óta a napocska szinte minden egyes alkalommal kisütött, ez a jelenség viszont egyáltalán nem kedvezett a mi kis kedvencünknek, így mire a zenés előadás pillanatához érkeztünk, a teste már kissé viharvert lett. Este kb. háromnegyed nyolc lehetett, mikor valaki a mobiltelefonomon keresett. Érdeklődtek, vasárnap itthon leszek-e, ugyanis reggel fél 9 környékén a TV2-től szeretnének megkeresni, mivel egy riportot akarnak velem elkészíteni. Ez volt aztán az igazi meglepetés, hiszen a hóemberépítés közben, még az egyik ismerősöm viccelődött is ezzel, nehogy aztán a Televízió is megjelenjen. Mondtam is neki, ugyan minek jönnének azok ide, de így utólag belátva, végül neki lett igaza. A fényviszonyokat illetően, vasárnap reggel a televízió munkatársai nem éppen a legjobbkor érkeztek, de a felvételek egy rövid várakozás után sikeresen elkészülhettek. Mint azt megtudtam a TV2 szerkesztőségéből keresték meg a helyi TV munkatársait, hogy amennyiben lehetséges, legyenek szívesek egy riporthoz elegendő anyagot rögzíteni a helyszínen. Így került az általam adott interjú a budapesti stúdióba, melyet szerintem elég szuperül fel is dolgoztak.

Ezt követően Bálintomék is megérkeztek, majd néhány hóemberes fénykép elkattintása után kirándultunk egyet. Dél körül hazaérkezve nagyon megsajnáltam hóemberem, hiszen testéből a havat, folyamatosan tüntették el a meleg napsugarak. Délután negyed négy lehetett, mire az első rekonstrukciós munkálatokkal elkészültem. A 6 talicskányi friss hótól Hópofink formája ismét felvette eredeti alakját, így szinte teljesen friss és üde lett.
Ha megengeditek, itt és most szeretnék megosztani veletek egy számomra fontos gondolatsort:

„A gondolatok megvalósulnak dolgokká, s az álmok valóra válnak!”

Tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy Hópofi létezésének egy hete alatt, a napjainkban kialakult helyzet ellenére, nekem sikerült felhőtlen pillanatokat szereznem gyerekeknek és felnőtteknek, anélkül, hogy ez számomra bármilyen anyagi erőfeszítésbe került volna. Az élményeim közül, hiszen nekem is akadt belőle bőven, engedjétek meg, hogy az egyik kedvencemet kiemeljem.

Ugye van nekünk egy szeretett Petink, a bevezetőmben már írtam is róla. Ő az, akiről talán mindenki tudja mennyi mindenen ment és megy keresztül azért, hogy itt lehessen velünk. Úgy éreztem ez lesz az a vasárnapi pillanat, amikor be kell ugranunk érte Balassagyarmatra. Háromnegyed 4 felé meg is csörgettem őt, hogy alkalmas lehet-e neki egy azonnali kiruccanás Magyarnándorba. Örömmel újságolta éppen a bevásárlóközpontból sétálnak hazafele. Válaszoltam neki, akkor 4-re ott vagyunk értük és elhozzuk őket. Fél 5-re ugyan egy pár fős borozgatós összeröffenés volt Hópofi mellé betervezve, de én úgy gondoltam időnk bizony juthat mindenre. Karikámmal bekanyarodva az utcájukban szinte azonnal megpillantottuk őket, hiszen a sétájuk még mindig tartott a panelház melletti járdaszigeten. Kipattanva az autóból gyorsan megkérdeztem őket, vásároltak-e olyan ételt, melyet a hűtőbe kellene tennie, mert ha nem, akkor ezzel a lendülettel pattanhatnak is befele az autónk hátsó ülésére. Magyarnándorba érkezve mindannyiunknak meg lett az öröme. Petiéknek azért, mert megcsodálhatták végre a ’benga’ nagy hóemberem (mint azt utólag megtudtam, annyira várta már ezt a pillanatot, szinte, mint egy kis gyerek), nekem pedig azért, mert sikerült ezt az álmát teljesítenem. A látottak feldolgozása után, így nem maradhatott más hátra, mint ezeknek a csodálatos pillanatoknak a dokumentálása.

Hogy ne legyen túl száraz ez a sok írás, ezért most az általam készített felvételekkel is illusztrálom a történteket.

Az idő nálam, mint úgy általában mindig, most is rohamosan repült, s mielőtt még Petiékkel hazaérkeztünk, az autóban bizony egy kérdést is feltett nekünk: Elfogadtok-e tőlem egy finom kávét? Természetesen én fogom lefőzni nektek. Azt is hozzá tette, nem tudjátok, miből maradnátok ki! Mérlegelnünk kellett a döntésünket, mert otthon izgatottan vártak már minket a szintén csupaszív emberek, de mivel velük bármikor találkozhatunk, úgy gondoltuk, elfogadjuk a meghívást. A végén Petitől tényleg olyan Latte kávét kaptunk, amilyet talán még akármilyen kávézóban sem ihatunk! Remélem ezzel az egy-két órával sikerült maradandó emléket szereznünk nektek, s engedjétek meg, hogy itt is megköszönjük a finom kávét és a közös élményeket, melyeket ezen a délutánon veletek együtt élhettünk meg! Ez alatt az egy hét alatt, olyan mozgolódás alakult ki csendes kis utcácskánkban, hogy talán még a főúton sem volt akkora forgalom, mint ezen az iskola úti szakaszon.

A hétfői napon korán reggelről a szűrt fényekben Zsófival is készítettünk egy közös fényképet, mert az interjú után a vasárnapi fényviszonyok nem voltak a legkedvezőbbek. A fényképezkedés közben Zsófi megkérdezte tőlem, van-e már a hóemberemnek neve, s mivel válaszoltam neki, hogy még nincsen, így lett hát ő általa Hópofinak elnevezve. Délután már az erős napsütésnek köszönhetően, ismét ráncfelvarrásba kellett kezdenem, majd a Hóemberem testét ezennel, még 5 vödörnyi hóval sikerült kiegészítenem. Nagyon megörültem, amikor hétfőn késő délután végeztem, mert keddre és szerdára hideget és borús időjárást jeleztek előre. Ekkor már tudtam, aki ezeken a napokon érkezik, biztosan szép fényképekkel és élményekkel fog gazdagodni.

A látogatók szinte folyamatosan érkeztek Balassagyarmatról és környékéről, de voltak olyan kedves ismerőseim is, akik kicsit távolabbról, Kállóról, Ipolytarnócról és Őrbottyánból látogattak el hozzánk, hogy megcsodálhassák ezt a nem mindennapi hócsodát. Ipolytarnócról egy anyuka 3 gyermekével stílusosan vonattal érkezett hozzánk, míg Kálló településről, polgármester barátom 3 fiával látogatott meg bennünket. Őrbottyánból egy énekesnő ismerősöm is meglátogatta Hópofinkat, éppen hazafelé tartottak kedves családjával, mikor úgy gondolták, hogy beugranak Magyarnándorba, egy röpke rokonlátogatásra. Újságolta kis családjának, hogy Galbács Tamás épített egy hatalmas hóembert, s, ha végeznek a rokonoknál, majd megkeresik. Oké, mondták. Erre, amikor bekanyarodtak a rokonok utcájába, akkor szembesültek vele, hogy bizony ott állt a hatalmas 3 méteres hóember a rokonokkal szemben. Kedden ’A MI Óvodánk – Magyarnándori Varázskert Óvoda’ gyerkőcei, szerdán a ’Becskei Kerek-Perec Óvoda’ növendékei is meglátogatták a hatalmas hóembert, akik téli énekekkel kedveskedtek neki. Csütörtökre sajnos a hőmérséklet hatására már szinte teljesen elengedte magát, viszont még a délelőtt Mohoráról megérkező ’Zichy Márta Óvoda’ kisembereit is tudtuk fogadni, így velük együtt búcsúzhattunk el Hópofitól. Ők voltak azok, akik utolsó pillanataiban még láthatták!

Az óvodások előadásait, itt hallgathatjátok meg:

A MI Óvodánk – Magyarnándori Varázskert Óvoda előadása:

Becskei Kerek-Perec Óvoda előadása:

Mohorai Zichy Márta Óvoda előadása:

Hóesés közbeni pillanatai:

Hópofival hosszú hét áll mögöttünk, de ez olyan boldogsággal párosul, melyet pénzért sosem fog tud vásárolni az ember! Felemelő érzés az, hogy ennyien eljöttetek, fényképezkedtetek és boldogan, mosollyal az arcotokon távoztatok! Köszönjük nektek ezeket a csodálatos élményeket!

Itt és most pedig a látogatói felvételeket osztom meg veletek. Amennyiben neked is van közös fényképed és szeretnéd magad, esetleg kedves családodat viszontlátni ezen az oldalon, kérlek, küld el kedvenc pillanatodról készült fotódat a tamasgalbacs@gmail.com e-mail címre.

. . . . . . .

A sajtóban megjelent cikkek, a linkekre kattintva elérhetőek:

Így készült a magyarnándori „hófickó” – az alkotót kérdeztük

Háromméteres gigahóember épült Magyarnándorban

Csodájára járnak az óriásnak: közel háromméteres hóembert építettek Nógrádban – Fotón a hóbarát

Kész mestermű: közel három méter magas hóember épült Magyarnándorban

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek, az itt található ikonok valamelyikével, oszd meg te is az ismerőseiddel.