BLOG | kerék és bakancs, kerékpáros és gyalogos túráink képekben | Gyalogtúra a Börzsönyben | 2013 | 11 | 03

Üdvözlök benneteket!

Sajnos a tennivalóimnak köszönhetően, így másfél héttel a túra után jutottam el odáig, hogy megírjam a vasárnapi élménybeszámolómat. Szokták mondani, ami késik, az jön.

A történet azonban úgy kezdődött, hogy Gábor barátommal beszélgettük, jó lenne egy gyalogtúrát beszervezni a közeljövőben, hiszen lassan elmúlik az ősz és ebben a csodaszép évszakban még nem voltunk túrázni. A kérdések azonnal fel is merültek bennünk: kivel, mikor, hova? Nemrégiben Nógrád település facebook oldalára felkerült egy nyáron készült “Nógrádi Panoráma” című felvételem, s ennek apropóján megismerkedtünk a Vándorbot-Nógrádi Túrázó Körével is, akik ha jól tudom, szeptemberben alakultak. Gábor olvasott az oldalukon egy éppen időszerű túráról, melyet a Börzsönybe szerveztek.

Úgy határoztunk barátommal, ez a túra éppen megfelelő lesz számunkra, s így még új embereket is megismerhetünk. Az időjárás előrejelzés ugyan esős időt jósolt erre a napra, viszont minket ez nem igazán tántorított vissza. Végül csatlakoztunk ehhez a csoporthoz, itt az elején hozzá kell tennem: (NEM BÁNTUNK MEG!), majd vasárnap reggel 06.15 óra környékén a házunk előtt találkoztunk, s innen tovább autóval utaztunk. Nógrád településre érkezve a presszó előtt parkoltunk, majd a szokásos reggeli kávé elfogyasztására hívott meg Gáborom. Időben indultunk, hiszen nem szeretünk gyorsan hajtani, ráadásul a baj is könnyen megtörténhet. Nándor környékén még minden rendben volt, viszont Nőtincs felé már eléggé lecsökkent a látótávolság a köd miatt. Egész lassan haladtunk. Szinte majdnem a 2-es főútra érkeztünk, mikor egy jókora őz ugrott át előttünk mintegy 2-3 méterre. Ha gyorsabban mentünk volna, biztos vagyok benne, hogy telibe kapjuk. Hála a jó sofőrnek, ezt megúsztuk.

Útközben megjegyeztem:

Gábor olyan jó lenne, ha ma végre lencsevégre kaphatnék legalább egy szalamandrát, mellyel egy régi vágyam teljesülhetne már. Nem, hogy egyet, hanem 9-et láttunk, igaz ebből 4 már nem tartozott az élők sorába. Az esős idő miatt azonban nehezen sikerült profin megörökítenünk őket, de a lényeg, hogy készültek talán elfogadható minőségű felvételek. A presszó pultjához érkezve Barbarával és Lajossal (ekkor még nem tudtuk, hogy a túra fő mókamesterével) találkoztunk. Ez a megszólalásából szinte azonnal kiderült, s mindjárt arra gondoltam, hogy a mai napot végig fogjuk röhögni.

Lajos: Csak nem a túrához csatlakozunk?

Mi: Nevetve válaszoltuk: De igen!

Barbara: Jól meggondoltátok ti ezt?

Mi: Meg-meg, válaszoltuk.

Lajos: Úgy látom, lassan emelni kell a tagdíjat.

Kezdődött is a napi móka, majd a kávé elfogyasztása után útközben a vasútállomás felé csatlakoztunk hozzájuk, ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy ott találkozunk. Fényképező, megfelelő ruházat, minden meg volt, ami kellett. Az állomásra első körben mi négyen érkeztünk, de a hangulat már ekkor toppon volt, mely az első képről szerintem azonnal kiderül. Később befutott István az (Elnök) is fiával, Milánnal. Nemsokkal ezután megérkezett Kitti is édesanyjával, Zsókával. A visszajelzések alapján vártunk még további résztvevőket, de valószínű az időjárás miatt meggondolták magukat. Nem sokkal a többiek érkezése után elővillant a bakter néni is, amikor már elkezdtem örülni, hogy megérkezik a 07.30-as palóc IC-nk. Miközben várakoztunk, előkerültek a Jägermeister-es stampedlis poharak is Barbara táskájából. Meg is jegyeztük: ez aztán a fogadtatás és hivatalos túrakezdés. Hazai pálinka, s egy üveg bor is lapított a táskájában. Képeken látjátok majd, nagyon finom volt!

Alko Hol Túra? Kezdésnek lenyomtunk egy felest, én azonban okosan csináltam, s elkértem az üveget, majd annyit töltöttem, amennyit jónak láttam. Erre az elnök is előrántott egy hazait, mondván a Barbaráé nem elég ütős. Még a vonat érkezése előtt bedobtuk a gyorsítót, majd egy csoportképet készített rólunk a vasutas néni, melyet majdnem sikerült is neki tökéletesre megkomponálni. Elérkezett az idő, s a sorompó leengedésre került. A sűrű ködből két kocsijával, egyszer csak előbukkant a kis piros is. Nagy választásunk nem volt, de mégis vacilláltunk, vajon melyik kocsiba szálljunk. Mindenki a második felé vette az irányt, de Lajos barátunk persze, hogy az elsőbe akart felszállni, mire végre észrevette, hogy többségünk a másodikra kapaszkodik. Nógrád-Berkenye-Szokolya-Magyarkút-Magyarkút/Verőce útvonalon át aztán Verőcére érkeztünk.

A vonaton felcsatoltam a kamáslikat, melyek a nap folyamán hasznomra is váltak. Verőcén az állomástól rövid séta után eljutottunk a buszmegállóig, ugyanis innen még Kóspallagig autóbusszal kellett utaznunk. Menet közben természetesen Lajosunkból dőltek a viccek, szokásához híven. Az útszéli kocsmába okvetlen be kellett térni egy palóc sörért, s minden hölgyet le kellett szólítani, hogy van-e kedvük velünk jönni egy kis gyalog túrára? A buszmegállóban kisebb időtöltésre került sor, ugyanis a vasárnapi menetrendnek köszönhetően 20 percet kellett várnunk a következő járatra. Rövidesen érkezett egy bácsika, aki úgyszintén azt a buszt várta. Ismét előkerült a pálinkásüveg, s egy karika újból körbement. Az üveg láttán a bácsi is felszólalt:

Én is szoktam inni: TEJET!

Lajosnál ez kiverte a biztosítékot, s szinte kifulladásig dőlt belőle a szöveg addig, addig, míg a finom tejecske helyett a bácsi is nyalintott a pályinkából egyet. Lassan megérkezett a buszunk is, mellyel végre egészen Kóspallagig suhanhattunk. Az utazásunk alatt szintén hatalmas volt a hangulat, szakadtunk a nevetéstől, ahogy Lali osztotta a mamákat. Az egyik megállónál Bandi, egy rutinos túrázó is csatlakozott hozzánk. Kóspallagra érkezve a járműről leszállva csapatunk nekiindult volna a túrának, de mit vettünk észre? Gyerekek, itt csajozás történik. Nézünk oda, hát a Lajosunk mondja a szöveget egy csinos lánynak, aki szintén jókedvűen visszaválaszolt barátunknak.

Csapatunk: Lajos menjünk már, mert így sosem fogunk hazaérni!

De ő csak mondta a magáét, naná, hogy addig, míg mi végül el nem indultunk. Persze mi eközben mondtuk neki, hogy jöjjön már, mire nagy nehezen csatlakozott hozzánk és közölte velünk:

Lajos: Ha még 5 percet kaptam volna, tuti eljött volna velünk túrázni ez a lány.

Ahogy a képeken is látjátok, meneteltünk szépen felfelé a járdán, majd a legközelebbi kocsmánál ismét pihenőt tartottunk. Kisebb kiállás után felérkeztünk a dombtetőre, a kóspallagi templommal szembe, amikor megkérdeztük:

És hol vannak a többiek? Az arc nélküliek, kérdezik?

Jobbra vagy balra? Az erre jártasabbak mutatták az irányt, így bal irányban haladhattunk tovább. Néhány pillanatképet és egy csoportképet is készítettünk, még mielőtt letértünk volna az erdei útra. A poénkodás itt sem maradhatott el, Lajos barátunk Barbarát próbálta tornáztatni a villanyoszlopon. Az elnök is beszólt: ”Mindig csak a sex!”

A csoportkép készítésére a kutyák is csaholni kezdtek, mire az egyik helyi nénike a kapun kívülre nézett. Vajon mi ez a hangzavar, mi folyik itt? A felvételek gyorsan készültek, majd az erdő, sárga jelzésű túraútvonalán haladtunk tovább. A felvételeket elnézve a gyerkőcök is nagyon élvezték ezt a menetet. Az első különlegesség, melyet lencsevégre kaptunk az a rózsaszínű kecskerágó (Euonymus europaeus) volt. Az erdő belseje felé haladva, Lajosunk különleges pózolási technikáját több alkalommal is gyakorolta.

Amikor megláttam ezt a képet, azonnal egy Bud Spencer-es film jutott eszembe.

Csapatunk: Mi van veled Lajos, keresel valamit?

Lajos: Nem.

Csapatunk: Akkor egyenesedj fel és vidd a csomagjainkat.

A túra közben, Gábor, Bandi és én kicsit lemaradtunk, hiszen a térkép szerint elvileg a közelünkben egy forrásnak kellett volna lennie. Ellenkező irányban elindultunk megkeresni, de sajnos nem jártunk sikerrel. A többiek már nagyon vártak minket, hogy folytathassuk a menetelésünket. Az egyik képen láthatjátok miközben Gábor barátom és Bandi nagy megbeszélést tartottak. A nap folyamán folyamatosan pásztáztuk az erdő varázslatos érdekességeit. A képeim között láthattok különféle gombákat, vadvirágokat, pókhálóban a vízcseppeket, és néhol az útvonalunkat is, melyek mesébe illően kanyarogtak a Börzsönyben. A vízcseppekhez érkezve, kisebb pihenőt tartottunk, s a szendvicsek mellett a piros itókából is újra fogyasztottunk.

A továbbiakban szép nagy tisztáshoz érkeztünk, egy 4 irányú elágazással. Az iránytű nézegetése után eldöntöttük, ismét a bal oldali lehetőség felé vesszük az irányt. Ekkor már az eső is szemezni kezdett. Lajosról és Milánról is láthattok egy-két életképet, miközben boldogan elfoglalták a télire kitermelt tüzelőjüket.

Mintha most is Lajost hallanám:

Ez idáig rendben van, de hogy visszük haza?

A találgatások után megindult csapatunk a megfelelő irányba. Gáborom kiszúrt nekem egy erdei virágot, melyre szintén régóta vadásztam. Innentől kezdve azonban az esőé volt a főszerep. A későbbiekben megtaláltuk a korábban keresett forrást is, ahol Kittike éles szemének köszönhetően megpillantottuk első szalamandránkat. A jelenlegi helyszínen nagy bánatomra azonban nem sikerült elfogadható felvételeket készítenem. Ezen az úton Nagyirtáspusztáig gyalogoltunk, ahol a Szent Orbán Erdei Hotelnél tartottunk pihenőt. Itt az elnökünk gondolt egyet, s kifeküdt az esőre, természetesen napozni. A nap talán egyik legnagyobb húzása volt.

Ezt követően Gáborom, Bandim és Én útnak indultunk a “VASAS KÚT” felé, míg a többiek elszállásolták magukat az eső elől, természetesen a Hotel udvarán elhelyezett építmények alá. Mivel az első forrásnál nem sikerült normális képet készítenem a szalamandráról, ezért a szakadó esőben később megkaptam a várva várt pillanatot. Ekkor már összejött az általam elvárt minőségű fotót, valamint egy rövid kis videós részletet is rögzíteni. Később aztán még jobban elkezdett esni az eső, s a “VASAS KÚT” forrástól már nem mentünk tovább az egykori bányáig, hanem visszafordultunk, hogy a többieknek ránk, ne kelljen sokat várniuk. Lassan mi is visszaérkeztünk a Hotelhez, majd valamennyire megszárítkoztunk, s megebédeltünk. A túratársaink közölték velünk, hogy ne nagyon telepedjünk le, ugyanis az erdei Hotelből értesítették őket, hogy nem szívesen látnak ott minket. Leginkább a szakadó eső, s az idő múlása miatt, illetve a gyerekekre való tekintettel, így nem folytattuk tovább eredeti útvonalunkat, végül közös megegyezéssel visszafordultunk.

Hazafelé is kanyargós utakon araszoltunk lefelé, ahol sorra bukkantak elő az út közepén fetrengő, megdermedt foltos szalamandrák. A túra közben természetesen szorgosan készítettem a fotókat, s a mozgóképeket. Az egyik videón épp rögzítésre került az is, miközben a szakadó esőben mutatja felém István a leszakadt bakancsának talpát. A kis videó-t itt a cikk alján majd meg is tekinthetitek. Ezen a helyszínen ismét készült csoportkép, melynek érdekessége, hogy az elnöknek valahogy sikerült úgy helyezkednie, míg végül lemaradt a fotóról. Ezt viszont már csak a Kisinóci Turistaházhoz érkezés után vettük észre. Pár perc múlva úgy döntöttünk, bemegyünk egy sör-kávé kombóra, hisz a buszunk érkezéséig bőven volt még időnk. Mire bevonultunk, elkezdett szakadni az eső, s a viharos széllökések is megérkeztek. Végül ezt a napot azonban nem szárazon, de viharmentesen sikerült megúsznunk.

Lassan eljött az idő, s a menetrend szerinti is megérkezett. Szépen sorban elfoglaltuk a helyeinket, majd az indulás következett. Lali egész nap szinte csak ezt mondogatta:

Lajos: Ha még öt percet kaptam volna, az a lány tuti velünk jött volna.

A tömegközlekedési megállókban, sorra szálltak fel a csinosabbnál csinosabb lányok, mikor az egyik esetnél megszólalt az elnök:

Mögöttem, jobbra a kettes pakk még szabad. Ez természetesen a Lajos melletti ülőhely volt. A lány fogta magát és leült barátunk nagy örömére. Mire Lajos így szólt:

Lajos: Ez egy nagyon jó ötlet volt! Folyton csak ezt hajtogatta:

Lajos: Még öt percet kérek.

Mondanom sem kell szinte az egész napot végig nevettük, felejthetetlen élmény volt ez a túra. A párás, esős időjárás miatt, a busz ablakaiból szinte semmit sem láttunk, s olyannyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy nem Verőcén, hanem egy településsel előtte, Kismaroson szálltunk le. Miután észrevettük, hogy nem jó helyen vagyunk, gyorsan visszaszálltunk.

Ez a nap teljes egészében hatalmas élmény volt. A verőcei buszmegállótól szépen visszasétáltunk a vasútállomásra, ahol megkezdődött a borozgatások sorozata. Késő délután a sebesvonattal máris Nógrád településen találtuk magunkat, ahol még a presszóig túráztattuk lábainkat. Lassan beesteledett, s Gáborommal így a mai nap végére még bedobtunk egy-egy kávét, hosszú az út még hazáig alapon. A hangulat Lajos társaságában ismét kezdett felfelé fokozódni, mi meg a nevetést alig bírtuk abbahagyni. Végül a nagy nevetések közepette, sikerült elköszönnünk túratársainktól. Bevágódtunk a kocsiba, majd száguldottunk is haza Magyarnándorba.

Összességében azt gondolom, nagyon jót túráztunk, miközben új arcokat is megismerhettünk, a társaság hangulata pedig elképesztően magas szintekre emelkedett.

Bízom benne, legközelebb ettől már csak többen leszünk.

A korábban már említett rövid videót pedig, itt tekinthetitek meg.

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek, az itt található ikonok valamelyikével, oszd meg te is az ismerőseiddel.