BLOG | kerék és bakancs, kerékpáros és gyalogos túráink képekben | 70 km-es kerékpártúra a Nógrádi várhoz, amelyből 122 km lett a végére! | 2013 | 06 | 16

Vasival ismét egy újabb, Norbert barátom szavaival élve “gyönyörű” túrán vettünk részt. Joggal kérdezhetitek, miért mindig Gáborral kerekezünk. A válasz erre egészen egyszerű. Ő az az ember, aki tartja magát a szavához. Jelentkezők szinte minden meghirdetett túra előtt vannak, de amikor indulásra kerül a sor, azt vesszük észre, hogy ez a mai, ismét egy-két főből álló menet lesz. Kifogások, sajnálkozások jönnek aztán jobbról-balról, ezért nem tudok menni, azért nem tudok menni, de jó lett volna részt venni. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mi így ketten is nagyon jól érezzük magunkat a túra ideje alatt, de a célunk azonban az lenne, ha minél többen térhetnétek haza, csodálatos élményekkel a birtokotokban. Én, ha eltervezek valamit, vagy szeretném megoldani, akkor azt véghez is viszem.

Nem akarunk senkit sem oktatni, vagy erőltetni ezt a témát, hiszen ez nem kötelező program, csak egy lehetőség a sok közül, a jó hangulatú társaság kialakításához. Meleg levegő ide vagy oda, azt mondom tekerni jó időben, nem pedig szakadó esőben kell. Persze előfordulhatnak olyan helyzetek, sőt még extrémebbek is, melyeket majd a képeken is láthattok, hogy végül a “viharvadászatból, vihar előli menekülés lesz”. Viccelek, nem volt olyan vészes a vasárnapi tréfa, vagyis ránk nézve nem. Amire szeretném felhívni a FIGYELMET, hogy a tempónk, túratempó, nem a száguldásról szól, ha valaki esetleg emiatt nem merne csatlakozni csapatunkhoz. “Azért ne csigatempóba kelljen haladni” Egy-két kép persze nem a lassúságról árulkodik, de azt gondolom, ha ketten vagyunk, nem kell senkihez igazodnunk a távot és a sebességet illetően. Tulajdonképen, bárkihez szívesen igazodunk. Ilyenkor fordulnak elő azonban az olyan esetek is, mint pl. a vasárnapi, hogy a Nógrádi Várhoz terveztük túránkat, aztán a végére a Börzsöny-hegységet is megjártuk. A távolságoktól, s a kerékpárod felszereltségétől sem kell megijedned, hiszen elsősorban a jelenlét az, ami számít, illetve a távokat, s a tempót a csapat edzettségéhez választjuk meg. Bátorítónak ennyit, aztán csapjunk is bele a közepébe.

Vasárnapi túránkat eredetileg a Nógrádi Várhoz terveztük, ez alapvetően oda vissza egy 70-72 kilométeres távot jelentett volna. A meghirdetett gyülekezőt 09.30-10.00 óra között tartottuk, melyen végül ketten jelentünk meg. 10.00 órakor megindultunk Magyarnándorból. Romhányhoz érkezve útlezárással kellett szembesülnünk, ugyanis Romhány-Bánk vonalon teljes egészében felmarták az utat, s éppen az aszfaltburkolat terítését készítették elő. Néhány száz méteren végül gyalogolnunk kellett az árokban, hozzáteszem Gáborom strandpapucsban és mezítláb tette meg ezt a távot a klipsszel ellátott kerékpáros cipője miatt. Ebben a kellemesnek nem mondható melegben, egy élmény volt mondhatom. Az eset után megegyeztünk, hogy hazafelé az utunk biztosan nem erre fog vezetni. Kisebb kerülővel, de hasonló útvonalon jövünk majd. Bánkra érkezve Felsőpetény irányába vettük utunkat, majd Nőtincsen át a 2-es főutat alig érintve 12.00 órára Nógrád településre érkeztünk. Pihenésképpen gyönyörködtünk a tájban, a várból csodálatos volt a panoráma, melyeket az alátámasztott képekkel meg is tekinthettek a galériában. A Börzsöny-hegység lábánál húzódó 75-ös vasútvonalon, zötykölődött egy két kocsiból álló piros Bz-s személyvonat is, mely a várból szemlélve, mintha csak egy terepasztalon haladt volna. Gábor barátom szinte érkezésünk után azonnal felmászott az egykori várból megmaradt romok egyikére, onnan szemlélve tovább ezt a csodás környezetet, mely újra és újra elkápráztat bennünket. Ez idő alatt én is kattintgattam a fényképezőmet, bízva abban, hogy készítek majd néhány meseszép képet. A kedvenc felhőim, a táj és a színek kavalkádja, teljesen elvarázsolt minket ebben a mesés nógrádi tájban.

A bámészkodást követően Gáborom árnyékos helyet keresett, mert egyre elviselhetetlenebb lett a hőmérséklet. Én még mondtam neki, készítek néhány felvételt, aztán rendesen legyen ám megörökítve, hogy itt is jártunk. Telt múlt az idő a fotózás végéhez közeledtem, mikor a Börzsönytől északra rendesen leengedték a vasfüggönyt, s melyből egy helyi zivatar pattant ki, természetesen szakadó eső kíséretében. Nem volt kérdés, hogy ezeket a pillanatokat is megörökítsem. Ezeket a képeimet, itt az albumban szintén megnézhetitek.

Ekkor itt még sütött nap, s úgy gondoltam készítek magamról is egy egész alakos képet, ha már menet közben nem kerülhetek megörökítésre, legalább így legyek. A kép elkészítése után, lőttem még pár fotót a vár egyéb szemszögeiből szemlélve, majd megkerestem Gábor barátomat, aki már a vár lábánál társalgott a futóversenyen részt vevő sportolókkal. Számomra meglepő módon, akadt köztük olyan is, aki a 75. életévét betöltötte, NAGY tisztelet nekik. Lassan elérkezett az indulás ideje, de még mielőtt nyeregbe pattantunk volna, a vár lábánál található nyomós kútból friss vízzel töltöttük fel termoszainkat. Az egyik büfében még egy finom hamburgert is elfogyasztottam, hosszú az út hazáig alapon. Gábor a szokásos kávéját kortyolgatta, miközben megkérdezte tőlem:

Gabi: te Tomi, mit szólnál hozzá, ha nem arra mennénk haza amerre jöttünk?

Én: Mosolyogva kérdem tőle: akkor mégis merre?

Gabi: Mit szólnál egy Börzsöny – Kemence – Drégelypalánk – Balassagyarmathoz és úgy haza Magyarnándorba?

Én: áááá de nagy ötlet, örömmel válaszoltam, hogy nagyon örülök és állok elébe! Egyébként is, az idáig letekert kilométert meg se éreztem. Tapossunk bele!

Igen ám, ezzel nem is lett volna semmi baj, de amikor elindultunk Nógrádról Diósjenő irányába, addigra elhatalmasodott az a vihar, melyet még a várból fotóztam kibontakozása közben. Nincs mese, mi vissza nem fordulunk, ha elkap az eső, keresünk valami menedéket. Kérdeztem:

Én: Gábor biztos akarjuk mi ezt?

Gabi: gyere komám, együtt megcsináljuk, bár nem kívánok egy darab villámot sem a hátam közepére.

Hatalmas villámok csapdostak a földre, ami egyáltalán nem volt már vicces, ráadásul mi egyenesen a vihar felé tartottunk, szinte majdnem, hogy vadásztuk. Lehetett látni, ahogy a hegyek lehúzták az esőt, s mintha fogva tartották volna azt, a függöny nem mozdult a hegy lábától. Diósjenőre érkezve elég nagy cseppekben kezdett hullani az eső, így a helyi presszóban, meghívtam barátomat egy finom kávéra, addig is hátha elvonul ez a jelenség. Úgy is volt, majd folytathattuk tovább utunkat, szépen lassan elkezdtünk felkapaszkodni a Börzsöny-hegységre. Így utólag visszagondolva, azt hittem keményebb lesz, s mondtam is Gabinak, “EZEK UTÁN SIMÁN JÖHET A MÁTRA”, de ez a szerpentin is rendben volt. Menet közben egyszer-kétszer elkezdett szemeregni az eső, amitől természetesen mi nem ijedtünk meg, s folytattuk utunkat felfelé. Mire az út legfelső szintjéhez érkeztünk, azt vettük észre, hogy kisebb ködbe borult a hegy teteje. Ezt is sikerült szerencsésen megörökítenem, remélem jól látható lesz majd a képeken. Itt a hegytetőn egy kisebb, pár perces pihenőt is tartottunk, ahonnét eszméletlen szép volt a kilátás, de azért a napsütéssel jobb lett volna. Az egyik tájképemen a távolban, jobboldali irányban a bokrok és a fák takarása fölött a Naszály-hegységet, balra távolabb pedig a Szandai vár romjait és a Farkas-hegy tetejét is lehetett látni. A sötétebb hegyvonulat tetején található várrom és a hegytető, mint a női keblek, szorosan egymás mellett helyezkednek el, erről ismerhetőek fel a képemen.

Ha valahova egyszer feljutsz, onnét le is kell jönnöd valahogy. Így érkezett el ez a pillanat is, a várva várt száguldás, gurulás következett. Egy elképesztő élmény volt, több tíz percen keresztül. Volt itt minden, csörgedező kis patak az út mentén, fából készült kis hidak, s az elmaradhatatlan kellemes levegő. A lejtő első szakaszában óvatosnak kellett lennünk az előttünk elhaladó eső, s a csúszós útszakasz miatt, de a száraz részétől jött az, aminek jönnie kellett. Az ilyen képek készítését, senkinek nem ajánlom, nekem is abba kellene hagynom, de az ilyen pillanatokért megéri egyszer-kétszer kicsit kockáztatni.

A száguldásnak azonban sajnos hamar vége lett, s 15.00 óra körül megérkeztünk Kemencére. A legelső lehetőségnél a Kőrózsa Panzióban foglaltunk helyet két főre, egy finom ebédre. Kellett az energia, hiszen csak ez után jött a hazaút nagy része. Az ételek finomak voltak, a kiszolgálás is rendben volt, csakis ajánlani tudom mindenkinek, aki arra jár. Szépen lassan megindultunk hazafelé, a nap is kisütött minden rendben volt Drégelypalánkig. Itt volt egy kis kitérőnk az egyik helyi presszóban. Viszont itt már nem időzhettünk sokáig, mert a lentebbi panorámaképen láthatjátok majd, hogy a korábbi viharvadászatból mi lettünk azok, akiknek menekülniük kellett. Egészen hazáig, Ipolyvece – Balassagyarmat útvonalon Magyarnándorig, hasonló látványban volt részünk, ha magunk mögé néztünk, de kisebb szerencsével a szitáló esőn kívül, nagyobb mennyiségű csapadék nem kapott el minket.

18.00 óra magasságában érkeztünk meg Nándorba, ahol Csabinál a Mandenka Büfében értünk célba. Köszönöm és örülök, hogy itt jártál, s remélem, a legközelebbi túrán már veled együtt tekerhetünk! Mindenkinek saját joga az élményszerzés, de biztos vagyok benne, hogy egy otthoni fotelből az interneten keresztül nem fogod átélni azt, amit a természetben velünk együtt tapasztalhatsz.

Megtett útvonal: Magyarnándor – Debercsény – Szente – Kétbodony – Romhány – Bánk – Felsőpetény – Nőtincs – 2-es út – Nógrád – Diósjenő – Kemence – Bernecebaráti – Hont – Drégelypalánk – Ipolyvece – Dejtár – Ipolyszög – Balassagyarmat – Szügy – Mohora – Magyarnándor

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek, az itt található ikonok valamelyikével, oszd meg te is az ismerőseiddel.