BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | PSŽ a.s. tehervonata közlekedett a 78-as számú nyugat-nógrádi vasútvonalon 2. rész | 2021 | 02 | 07 – 02 | 11

Szerintem mindannyian tudjuk, hogy a hír, igazán akkor hír, ha szinte abban a pillanatban megoszthatjuk, amikor megtörténik. Mindezek után, talán lényegét is veszti, avagy mégsem?

Tisztában vagyok vele, hogy sokan vártátok már a 78-as számú vasútvonalon áthaladó, nemzetközi tehervonatokról szóló cikkeimet, szerintem azonban nagyon nem mindegy, ha rögzítünk valamit, azt hogyan, milyen eszközökkel és milyen minőségben tesszük. El kell döntenünk mi az, ami fontos számunkra, hogy a nézőközönség felé ténylegesen aznap egy összecsapott anyagot mutatunk-e be, ’azt jó van az úgy a népnek alapon, mert úgysem értenek hozzá’, vagy a felvételek utólagos feldolgozásának pillanataira is szánunk legalább annyi időt, ha nem többet, mint a tartalom dokumentálására. Nem könnyű feladat ez, aki nem lát be a színfalak mögé, annak főleg nem. Napközben ilyenkor sokat kell jönni-menni, fáradozni, domboldalakra-hegyekre felmászni, gondolkodni, pl. a napszaknak megfelelően, mit, hol, hogyan fogunk majd rögzíteni.

Az internetet böngészve képek nézegetése közben, időnként felkaphatjuk a fejünket, hogy egy-egy embernek sokszor nem számít semmi sem és nagy ívben ’tojnak’ a fényképek esztétikai értékeire. Ahogy esik, úgy puffan, még, hogy előre kitervelt helyszínek? Valamikor én is így kezdtem, viszont ekkora szarvashibákat talán már akkor sem követtem el. Csak, hogy egy-két példát kiemeljek: amikor a vonat háromnegyede hiányzik a képekről, a fák, nagyfeszültségű oszlopok takarják ki a mozdonyt (mely tulajdonképpen lelke az egésznek, hiszen ott ülnek benne az emberek, akik éppen a munkájukat végzik), a fényképek megkomponálásáról, valamint a perspektíváról már nem is beszélve. Ezek úgy általában nálam egyébként ’lomtárgyanús’ képek lennének. Utómunka a képeken? Van-e egyáltalán, vagy, ha van, akkor el kellene gondolkozni azon is, hogy nincs-e kicsit túltolva?

Fotózgatunk itt ma már mindennel, fényképezőgéppel, telefonnal, de egyesek akkora ’fényképésznek’ képzelik magukat, hogy az valami hihetetlen. Én sem vagyok fotográfus, nem még az ilyen telefonos, ’ferdén fotózok’ stílusú emberek. Ne haragudjatok, hogy ez most így előjött belőlem és valószínű nyersen fogalmazok, csupán csak azt szeretném, ha valaki olyan nagy sztárnak gondolja magát, akkor kicsit nézzen utána a dolgoknak, tanuljon a másiktól és próbáljon meg minőséget letenni az asztalra.

Vagyunk egy páran, akik szeretik/nék fényképezni a nógrádi vasutat, én sem ma kezdtem és még mindig igen sok hiányosságom van a témát illetően, viszont nem is tagadom ezeket a tényeket. Akik mégis próbálnak, vagy szeretnének engem, vagy másokat utánozni, legalább nézzék meg alaposan a fényképeinket, és ha tudnak, tanuljanak belőle. Nem mondom, hogy az én, vagy a mi képeink sztárfotók lennének, mert nyilván nem, ráadásul minden nap tanul valami újat az ember, akár saját hibájából, akár a máséból. Mint mindenkinek, természetesen nekem is vannak példaképeim, akiket követek, hiszen azt szokták mondani, azt az embert próbálják többen is követni, vagy utánozni, aki jól csinál valamit. Az én fotózásaim során is vannak bizony olyan pillanatok, amikor pl. vonathajsza közben, nekem sem sikerül minden. De, ha picit el is bénázom valahol, itthon megpróbálom megosztható állapotra kovácsolni. Amennyiben ez mégsem sikerülne, akkor az a fénykép mehet a süllyesztőbe, vagy megtartom magamnak emlékbe. Szóval inkább 3 jó fénykép, mint, hogy legyen x darab, melyből értékelhető egy sem marad.

A rövid bevezető után most pedig jöjjön a krém, mennyi mindenen kellett keresztül mennem ahhoz, hogy ilyen színvonalon tudjam bemutatni a második tehervonatos vasárnapot. Napközben készült több videofelvétel, melyet összevágva egy kisfilmként a cikk alján találhattok meg. Megtekintése kizárólag hanggal ajánlott!

Izgatottan vártam ezt a vasárnap reggelt, mert egy héttel korábban is igen kalandosra sikerült a vonatvadászatos napom. Mivel a múlthéten születésnapozás miatt lemaradtak, így a mai napra volt tervezve, hogy Bálintommal délelőtt átugrunk Nógrádkövesdre. A terv az volt, hogy kisfiának, Marcinak is megmutassuk ezt a nem mindennapi tehervonatot. Amikor viszont megérkeztünk sajnos, nem a legjobb hírek fogadtak bennünket. A szerelvény még Aszódról sem indult el, nem lehetett tudni róla semmit sem. Telt-múlt az idő a személyvonatok is megérkeztek, így végül Marcikával is elkészíthettük a vonatos felvételeinket. Sajnos nekik az ebéd és az alvás miatt délre haza kellett érkezniük, így nem maradhatott más hátra, mint hogy az állomásról, gyalog induljak ki a tájba. Míg a két település közé kiértem, egészen szuper időjárásnak örvendhettem. Felhős volt ugyan, de legalább nem esett. Komótosan elkezdtem összeszerelni a ’vadászati’ felszerelésem, ha a távolban megpillantom meglepetésem, szinte azonnal lövésre készen lehessek. Végül dél előtt pár perccel kaptam a fülest, hogy 11.43 fele, Acsáról már eljöttek. Természetesen az egyik kedvenc fotós helyemen, a Galga-patak völgyében vártam izgatottan szerelvényem. A fotóaparátom rögzítése közben azonban az eső is egyre erőteljesebben cseperegni kezdett, ami engem a felvételek készítése szempontjából kicsit nyugtalanná is tett.

Néhány pillanat elteltével azonban, felbukkant a mozdony orra, Galgaguta település határában. Az érkezés pillanatára már igen csak hűvös volt kezeimnek, így az előre bepozicionált kamerákon, a rögzítő gombokat is nehezemre esett megnyomnom. Az elhaladás pillanatai videofelvételen is rögzítésre kerültek, s amikor a megfelelő helyre ért a menet, elkészülhetett az előre kitervelt fénykép. Nógrádkövesdtől a megyehatárig kevés olyan helyszín van, ahol drón nélkül, fotón be lehetne mutatni egy ekkora tehervonatot, így esett szintén erre a helyszínre választásom. Ugyan itt a vonat vége fák takarásában van, de mint említettem a mozdony, mely lelke az egésznek, szépen látszódik. Tulajdonképpen a vonat végével sincs semmi baj, hiszen a fák között azért jól látható, hol húzódik a vége, s nem pedig egy ház fala mögött, levágva bújik meg szégyenszemre. Erre mindig azt szoktam mondani példaként, ha jön egy közel fél kilométeres tehervonat 28-30 kocsival, akkor abból hiába mutatok meg a mozdony mögött 4 vagont, utána senkinek nem magyarázhatom meg, hogy ez a vonat márpedig 30 kocsis volt.

Egy szónak is száz a vége, a fényképem sikerült, nekem legalábbis elnyerte tetszésem, emiatt úgy gondolom, érdemes volt újra kimásznom erre a fotós helyszínre. Mivel a tehervonat Nógrádkövesd és Balassagyarmat közötti vasútállomások egyikén sem fér el egyben, és a becskei emelkedő is eléggé meredek, így Kövesden a vonatot, két vágányra kellett beállítani, hogy aztán Balassagyarmatig két részletben fel tudják vontatni. Amikor majd megérkeznek Gyarmatra, onnan ismét összezárva (a hossza miatt csak vonatmentes időben), Nógrádszakálon keresztül haladhatnak tovább Kishalomba. A tolatásnak és a személyvonati kereszteknek köszönhetően volt lehetőség bőven időt nyerni, a következő fényképem elkészítéséig. Útközben az állomásra, fejben gyorsan összeraktam a vasúti menetrendeket, majd bevillant, ha sietek, a személyvonattal Magyarnándorig, még egy fotó erejéig be is vághatok elébe. Kb. egy 15-20 perces séta után visszaérkeztem az állomásra, mikor az Aszód felől érkező Bzmot, már javában a Balassagyarmat felől érkezőt várta. A kedves forgalmistát megkérdeztem, szerinte van-e még időm egy gyors sprintre és egy állomási fényképre, hogy mire személyvonatomnak indulnia kellene, addigra vissza is érhessek. Tájékoztatott, ha sietek, akkor minden bizonnyal sikeres lehetek. Nem is történt ez másként, s mire a 33515–ös személyvonat becsattogott Nógrádkövesdre, addigra én is felpattantam a Bzmre.

A Magyarnándorig tartó 20 perces utazáson volt alkalmam átgondolni a helyzeteket, hogyan alakítsam tovább a napom hátralévő részét, hogy estére tartalmas dokumentációval rendelkezhessek. Menet közben aztán gyorsan fel is hívtam Dani barátomat, majd megkérdeztem tőle, túl van-e az ebéden, és ha igen, lenne-e kedve egy tehervonatos üldözésre? Erre ő természetesen igent mondott, mire én azonnal válaszként mondtam is neki, akkor 12.52 perckor Magyarnándor vasútállomásán tali. Mikor megérkeztem egy röpke pillanat erejéig haza kellett ugrani, majd az állomásra visszasietni. Nem telt bele az egész fél órába, s a személyvonatom távozását követően, az első tehervonat is megjelent Nándorban. Itt kb. két kattintásra volt idő, mikor észrevettem, hogy Balassagyarmat felé, szabadra váltott át a jelző.

Ebben a pillanatban bekattant egyik kedvenc videofelvételünk szövege, melyben ezek a gondolatok hangzottak el: (Gázpedál van benne? Taposs bele. Féknyikorgás, bumm!) Dani nyomjad neki, mert Balassagyarmatig azonnal engedik. Menet közben vázolom neki a tervet, s készítem elő lövésre a fényképezőmet. Első fotóhely Mohora előtti falutábla lenne, Cserháthaláp településével a háttérben akarom meglőni egy szép tájképben. Nándort elhagyva a tehervonatot nem látva, felmerült bennem a gondolat, lehet mégsem indultak el a teherrel? Haladunk tovább, ekkor már a Tamás-völgyben járunk, mikor megpillantottam a fák között.

Azta, ott megy Dani, tapossad neki! Előre gondolkozva Nándortól én a hátsó ülésen foglaltam helyet, hogy a fotós felszerelésem közelében ülhessek. Mohora település üdvözlőtáblájához érkezve, már a hátsó ablak természetesen le volt engedve. Az ajtón kitámasztva a puskacsövet, idő itt már nem volt szinte semmire, csak a célzott lövésre. Amikor a Fekete-víz patakot átívelő hídra érkezett, akkor kellett megdurrantanom a fényképet. Mivel fás-bokros ez a rész, roppantul ki kellett sakkozni, hogy fényképezőmön a gombot, melyik pillanatban lesz érdemes megnyomni. Itt nagyon figyelmesnek kellett lennem, hogy mozdonyomat a hídra érkezve sikerüljön megörökítenem.

Következő lövésemre a csesztvei elágazásnál készültem, de mivel a szabályok betartásával közlekedtünk, így a település szívében található vasúti átjáró, piros jelzését is sikerült kifognunk. Mivel ez a hely nem volt előre betervezve, szinte azonnal rögtönöznöm kellett. Úgy voltam vele, ha már meg kellett állnunk, legalább egy képet durrantsunk. Mire beállítottam az értékeket, máris a fényképezés következett. Amikor a fénysorompó szabadra váltott, majd a móka egyre izgalmasabbra pillanatokat hozott. Mohora települést elhagyva, a vezetőoldali ülés mögötti ablak, ismét le volt húzva. Ez az Dani, nyomjad neki, miközben kamerám már a vonatra irányítva tartottam ki. A gombot lenyomtam, a felvétel forgott, s a mozdonyvezető is észrevette, hogy az autóból kamerázok. Hatalmas volt az élmény mindannyiunk számára, mire ő dudaszóval, mosollyal az arcán, integetve üdvözölt bennünket! A vonatfüttyre stílusosan, mi is dudajelzéssel válaszoltunk, majd a kőkapunál elhelyezett lassújelek miatt, tehervonatunkat gyorsan le is hagytuk. A következő átjárónál így sikerült a szabad jelzésen áthaladnunk, ebből adódóan maradt még 1-2 percem, hogy biztonságosan elfoglalhassam a kitervelt fotós helyszínemet. A vonat egyszer csak felbukkant a fák között, csodálatos látványt nyújtva a csesztvei elágazó vasúti átjárójában.

Dani barátom telefonjával is rögzített egy rövid snittet, melyet a kisfilmemben most meg is tekinthettek. A vonat haladását követően ismét autóba pattantunk, s a szügyi egyenesben, videokamerával kezemben, ismét párhuzamos suhanás közben filmezhettem. Szerencsére Balassagyarmatra a sorompó kezelése előtt beértünk, így a tehervonat érkezését a felüljáróról is megörökíthettük. Egy-két kattintásra jutott még idő, aztán a mozdony, szinte azonnal le is járt a szerelvényről. Idővel sajnos itt már nem voltam eleresztve, hiszen 14.08 perckor indult hazafelé a személyvonatom, melyre nagyon gyorsan menetjegyet is kellett váltanom. Jegyváltás után egy gyors fotó is belefért a mozdonyról, majd fel is pattantam a Piroskára, hogy aztán Nándorig utazhassak rajta.

Magyarnándorba megérkezve viszont még mindig nem hazafelé mentem, hiszen tudtam, hogy a nándori viszjelre Balassagyarmatról indulhat a mozdonymenet. A Cserháthaláp felé vezető út átjárójához vonultam, ahol az állványomat és a fotós felszerelésemet ismét összeállítottam. Telt-múlt az idő, s az órámra tekintve, már bőven meg kellett volna érkeznie. Kezdtem azt hinni, hogy az Aszód felől érkező személyvonat előtt mégsem sikerült kiengedni. Volt ám öröm, amikor egyszer csak meghallottam a dübörgését, valahol Magyarnándor és Mohora között ’kocoghatott’. Készítettem is a gépeket, s mire a megkomponált ablakba érkezett, lőttem is a felvételeket. Mikor elhaladt mellettem, akkor jutott eszembe, hogy a mi állomásunkon lesz majd a Bz-vel keresztje. Komótosan összecsuktam az állványom, majd a sínek mentén csak a vasútállomásig kellett sétálnom. Miközben a Kocur motorja ketyegett, a 33516-os személyvonat is megérkezett. Pistabá egy kürtjelzést leadott, majd a szabad jelzésre tovább, Nógrádkövesdig vonatozhatott. Mivel egyvágányú vonalszakaszról beszélünk, és a személyvonatok elsőbbséget élveznek, ezért a tehervonat csak a személyvonatmentes időszakokban közlekedhet. Olyan szinten kell ilyenkor képben lennem majdnem, mint egy forgalmi szolgálattevőnek. Így tudom kiszámolni, hogy a tehervonatot mikor engedheti majd ki. Ebben az esetben sem történt ez másként, így két lehetőség maradt, hogy még este 20.00 óra előtt, időben átjöhessen Balassagyarmatra. Szomszédjaim gyerkőcei már be voltak izzítva, nemsokára megyünk az állomásra, naná, hogy tehervonat vadászatra. A két lehetőség közül az első ’matekomat’ erősítette meg egy kedves ismerősöm, akiket kisfiával még napközben vártam volna Nógrádkövesdre. Gábor barátom írt nekem üzenetet, hogy Kövesdről most indult el a menet. Negyed hat lehetett, mikor Zolival és kisfiaival autóba pattantunk, majd az állomásra gurultunk. Meg sem érkeztünk, miközben a telefonom is megcsörrent.

– Szia, Tomi vagyok,  kijöttünk a srácokkal a nándori vasútállomásra, de hol van a vonat? Lekéstünk róla, vagy nem is jött még?

– Szia, mindjárt én is ott vagyok és mondom.

Őrhalmi ismerősöm érkezett gyerkőceivel, hogy megnézzék a tehervonatot, mert Balassagyarmaton azt mondták nekik, hogy Nándorban marad a személyvonati keresztig. Szinte még be sem lőttem állványomat, s rajta a kamerámat, viszont ekkor már a váltókörzetben közeledett a tehervonat. Egy rövid videofelvétel az érkezésről, majd a mozdony orrához sétáltunk. A várakozás ideje alatt, sikerült több, hosszú záridős felvételt elkészítenem, valamint egy panorámaképet, mely a nap végére az egyik személyes kedvencem lett. Zolival, Nimróddal és Marcival, végül megvártuk az Aszódig közlekedő személyvonatot, így a fotókkal együtt rögzítésre kerülhetett a tehervonatunk távozás is.

Mivel az esetek többségében egy mozdony áll rendelkezésre, így a pályaszakaszon található emelkedők miatt, Kishalomból 3 részletben szállítják el a gabonás kocsikat. Az első 8-9 vagonból összeállított rövid vonatot, többnyire keddi napokon továbbítják, a többi kocsi pedig megmarad szerdára, majd két részletben, a rakodás gyorsaságának függvényében kerülnek elszállításra.

Leírom őszintén mivel kedd reggelre egy nagyobb mennyiségű hó is leesett, nem volt kedvem Nógrádszakálig utazni, s a pocsék időben várakozni. Később aztán a hírekből is kiderült, nagyon jól döntöttem, hiszen a havazás ezeken a településeken is okozott bőven kellemetlenségeket. Kárpótlásként belefogtam egy hóember építésébe, mely ezt a két napomat teljesen felemésztette. Nagyon jó lett volna ismét a csodálatos téli tájban tehervonatot fotózni, de fontosabbnak tartottam, hogy a napjainkban kialakult helyzetben, egy fényképezkedési lehetőséggel, gyerekeknek és felnőtteknek tudjak élményeket adni, s boldogságot okozni. A hóemberről mutatok itt is egy fényképet, melyről továbbá, ide kattintva bővítheted ismereteidet.

Ezennel itt és most szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét, hiszen nélkületek nem hozhattam volna létre, ezeket a minőségi felvételeket.

A kisfilmet pedig, melyet vadászat közben rögzítettem, itt tekinthetitek meg!

Ha a videó elsőre nem jelenne meg jobb minőségben, akkor a jobb alsó sarokban található fogaskeréknél, állítsd be 1080HD-re. Az élményeim átérzése érdekében, a hangfalak bekapcsolása erősen ajánlott!

Ha tetszett a bejegyzésem, kérlek, az itt található ikonok valamelyikével, oszd meg te is az ismerőseiddel.