BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | PSŽ a.s. gabonát szállító tehervonata közlekedett Nógrádban | 2021 | 01 | 11 – 14

2021-ben is vonatvadászatON!

Felvidéki barátom értesített szerdán, hogy jövő héten hétfőn jönnek felénk tehervonattal. Nagyon megörültem, hiszen tudtam, hogy ez a cég általában közel fél km-es szerelvénnyel szokott közlekedni a nógrádi vasútvonalon. Röviddel a beszélgetés után az is kiderült, hogy a szerelvényt két részletben továbbítják majd a kishalmi rakodóba.

Ekkor kicsit elkeseredtem lettem, hiszen nem értettem, hogy a 32 tehervagonos vonatot miért nem lehet egyszerre leszállítani. Általában üresen érkeznek ezek a kocsik, ráadásul egy dízelgép is simán megbirkózik ezzel a darabszámmal. A nógrádi vasútvonalat illetően pedig a megengedett vonat hosszát illető 500 méteres korlátozásba is beleférnek. Szomorú voltam, mert előre tudtam, hogy a vonat két részletben való közlekedése miatt, a hétfői vonatvadászatra teljesen rá fog menni az egész napom, ezért vasárnap este bekészítettem mindent a fotós táskámba, hogy az irodámmal kiköltözhessek a nógrádi tájba. Akkumulátorok, töltők, laptop, egér, drón, szinte minden a helyére került, amiről úgy gondoltam, hogy napközben segítségemre lehetnek. Hétfőn a hajnali legelső busszal elindultam, de érzékenyen érintett a korai kelés és a kb. 15-20 kg-os táskával sem volt könnyű a közlekedés. A sötét buszon lecuccolva helyezkedtem éppen, amikor észrevettem, kabátomon szétszaladt a sliccem. Hát mondom reggelről ez remek, Tomi, most már ideje lenne felébredned. A zsebeim tele pakolva, benne objektív formájú termoszban a tea, telefon és a pénztárca. Ezek után nem kellett volna csodálkoznom, miért feszült, s ugrott szét a kabátom cipzárja. Utazás közben a sötétben végül addig-addig matattam, míg a következő településre érkezve sikerült orvosolnom ezt a csöppke kis balesetet.

Balassagyarmaton pár perces várakozás után a Szécsénybe induló járatra is megtörtént az átszállás, s miután leültem, kesztyűmet egy kedves hölgy hozta utánam, mert, hogy a jegy átvétele közben azt is ügyesen elhagytam. Ezek a tények is azt bizonyították, hogy itt még mindig kómás állapotban voltam. Az autóbusz motorja már ketyegett, a sofőr próbálta befűteni az utasteret. 05.35-öt ütött az óra, s az autóbusz indulásának is eljött a pillanata. 05.45 a jármű még mindig a buszmegállóban, a sofőr fel, s alá mászkálgat. Ekkor már észrevettem, az ajtók nem működtek megfelelően, majd a busz egy szer csak leállt, a sofőr pedig megszólalt. A jármű lerobbant, nem megy sehova, ezért át kell szállni egy másik járatra. Egyből ideges lettem, s az órámat figyelgettem, miközben a cipzáram is újra szétment. Nem volt csoda, hogy ideges lettem, hiszen tudtam, Szécsényben kb. csak 10 perc jut az átszállásra, emiatt féltem attól, hogy az ottani sofőr nem vár majd a Balassagyarmatról érkező autóbusz csatlakozásra. Ezeknek az impulzusoknak köszönhetően reggelről annyi eseményen átestem, hogy nagy nehezen, de fél 7 körül Nógrádszakálba is megérkezhettem. A szakáli állomásig gyalogolva a reggeli hidegben, végül sikerült teljesen felébrednem.

Az információk alapján nagyjából kiszámoltam mikor érkeznek a település szélére, én ehhez igazodva sétáltam ki az első fotós helyszínemre. Az állvány felcsattintva, rajta kamera beállítva, s a kép is frankón be lett komponálva. Gondoltam ezek után előveszem a drónom, majd az éles helyzet előtt megnézem mit látok róla. A szárnyak kihajtva, készülék bekapcsolva, mikor venném elő a táskámból a távirányítóját, hát hoppa, az sajnos otthon maradt.

Mivel az este minden szemem előtt volt az akksik töltése miatt, nem kukkantottam bele a drónos felszerelésem táskájába, így nem vettem észre, hogy a távirányítóm bizony otthon maradt. Jó, akkor mára a drónozás kilőve, elő gyorsan a másik fényképezőt, nehogy a végén még kép nélkül maradjak. Az Ipoly-folyó partján a horgászok ekkor már javában pecáztak, majd pár perc múlva a tehervonat dudáját is meghallottam. A videofelvétel forgott, s vártam a kattintáshoz megfelelő pillanatra. Az első tehervonat, egy 10 kocsiból álló szerelvény volt, mely 214 méteres hosszával robogott el a Kálvária-hegy lábánál. A vagonok kerekei csattogtak, a mozdony pedig hosszabbik orrával duruzsolva haladt az Ipoly mentén kígyózva. A pillanatok megörökítését követően ismerősömhöz egy kis melegedőre mentem, így a felvételeim feldolgozásához szinte azonnal neki is kezdhettem. Miután Kishalomban a mozdony első vagonjait betolta a siló alá, gépmenetben ismét visszatért Nógrádszakál vasútállomására, majd innen útját tovább, Losoncig folytathatta, ahol a gépet újabb 22 kocsiból álló szerelvény várta. Menet közben, azt is megtudhattam, miért nem jöhetett le egyszerre ez a 32 kocsis szerelvény. A korábbi esetekhez hasonlóan a 32 kocsis vonatok szinte minden alkalommal befértek a megengedett 500 méteres hosszúságot érintő korlátozásokba, viszont a jelenlegi tehervagonok, egyenként 20 méteresek, térfogatukat illetően pedig 130m³-ek voltak. Ekkor derült ki számomra, hogy ez tehervonat túl hosszú lett volna.

A második tehervonat hossza így érte el végül a 454 méteres hosszúságot. Idő közben sajnos az óra állásából már láttam, hogy a hosszabbik szerelvény csak a délutáni órákban fog leközlekedni, emiatt el is voltam keseredve, mert tudtam, hogy a drónom hiába van nálam, a kígyózó szerelvényt csak a kálváriára felmászva tudom majd megörökíteni. De, hogy ez számomra miért is volt olyan nagy probléma? Tudni illik a vasútfotósok rémálma, így az enyém is az a tény, ha napfénnyel szemben kell elkészítenünk egy számunkra fontos felvételt. A drónommal pontosan a nap fényének irányából sikerült volna a kígyózó formát dokumentálni, de a távirányító hiánya miatt azonban nem maradt más hátra, csak a hegyoldalról való kattintás. A nap folyamán Anikóékkal is egyeztettem, így a hegy tetejére Nesztorral, ők is felmászhattak velem a már jól bevált ’vadászlesemre’.

A hétfői napom végül sikeresen alakult, s újabb élményekkel gazdagodhattunk. Útközben hazafelé a rakott vonatok közlekedésének időpontjai is kiderültek, melyek nagy bánatomra, keddre, szerdára és csütörtökre lettek betervezve. Megmondom őszintén, kedden csodálatos lett volna az időjárás a fényképek elkészítését illetően, de a vonat 10 kocsis hossza miatt, valamint a bizonytalan indulásból adódóan, lusta voltam a terepre kimenni, s a hidegben várakozni. A szerdai napon egyéb elintéznivalóm adódtak, ebből adódóan szintén nem tudtam megjelenni a helyszínen.

Az utolsó 11 kocsis rakott teher menesztése csütörtökre volt betervezve. Ezen a napon viszont már felkészülve, az országhatár mellett található településen, Ipolytarnócon vártam a menetet. A délelőtti órákban pár perccel 11 előtt Balassagyarmatról megérkezett a Piroska, majd viszjelre Szakálból is elindulhatott a Kocurka. A hideg hőmérséklet sajnos nagyon kajálta a telefonom akkumulátorát, így kérdéses volt, hogy a tehervonat érkezéséig kibírja-e az irányítást. Távolban ekkor már a tehervonat dudája hallatszott, s az utolsó percekben ugyan kapkodva, de végül megörökítésre kerülhettek az általam előre megtervezett pillanatok. Az engedélyek megkérése után a dízelgép lassan el is indulhatott, majd tovább Kalonda felé távozott.

A felvételek elkészítése közben néhány másodperces videós részletek rögzítésére is jutott időm, így ide kattintva egy rövid kisfilmet is megtekinthettek.