BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | Hóhelyzet Nógrádban | 2017 | 01 | 30 – 02 | 03

Felvidékről kaptam a tájékoztatást, hogy január 30-án Nógrádban a PSŽ magán vasúttársaság tehervonata lesz várható.

Az érzés felbecsülhetetlen, amikor két mozdonyra és 30 kocsira számítasz, de annyira beleéled magad, hogy az éjjel már előre megálmodtad, hogy a szerelvény 4 mozdonnyal fog leközlekedni. Óriási meglepetésemre a valóságban azonban 3 mozdony jelent meg a tehervonat élén!

Na, de azért ne szaladjunk ennyire előre!

Amint a tehervonat információi eljutottak hozzám, onnantól kezdve szinte repült az idő, s rohamosan közeledni kezdett január 30-a. Természetesen ez volt az a nap, amikorra a felvidéki tehervonat elhaladásának pillanatait várhattam. De, hogyan is készülhettek el ezek a felvételek?

Reggel 03.45-kor már csörgött az ébresztőóra, mivel Ipolytarnócon a tehervonat 07.15-ös érkezését követően, szerettem volna elkészíteni a felvételem. Ahhoz azonban, hogy Balassagyarmaton elérjem a 04.52-es személyvonatot, mellyel 06.01 percre megérkezhetek a tervezett településre, ilyen korán kellett kelnem. De, hogyan jutottam el 04.52-re Balassagyarmatra, amikor Magyarnándorból a legelső autóbusz 04.54-kor indul?

Az a helyzet, hogy nem csak nekem, hanem a szomszédomban élő Judit néninek is korán kellett kelnie, ugyanis előző nap felajánlotta, hogy Balassagyarmatig a terepjárójával engem szívesen eljuttat. Végül így értem el a gyarmatról 04.52-kor induló személyvonatot, s érkezhettem meg hat óra után pár perccel Ipolytarnóc településre. A sötétben -17°C-os hidegben, gyalog indultam el a közeli domboldal tetejére. Éppen, hogy csak elhagytam a település üdvözlő tábláját, egy autó hangját hallottam, ahogy a faluból elindult mögöttem, s mikor már majdnem mellém érkezett, lassítani kezdett, végül megállt mellettem. Ablak le, s kérdezi tőlem, hova mész te ilyen korán reggel, esetleg elvigyelek? Válaszoltam, köszönöm szépen, de én csak ide a domboldalra megyek. Az illető a gázpedálba taposott és azzal a lendülettel el is húzott. Lassan aztán én is sétáltam tovább, hiszen több mint egy órám volt még a tehervonat megérkezéséig. Úgy voltam vele, szépen, komótosan felkullogok a domboldalra, majd a felszerelésemet összerakva hangolódhatom a fotózás pillanatára. Természetesen az időjárásnak megfelelően az öltözködésemet illetően előre felkészültem rendesen, hiszen tudtam, hogy erre a napra nagyon hideget -19-et is jeleztek előre. A domboldalra megérkezve, a felszerelésem is össze lett szerelve, így minden patika volt a felvételek meglövésére.

07.15 ütött az óra, de a tehervonatnak se híre, se hangja. Gondoltam pár percet biztosan késnek, ez van, hogy elő szokott fordulni. Továbbra sem érkeztek, viszont már 08.00 óra. Egy helyben állva egyre hidegebbnek éreztem a hőmérsékletet, amikor a több rétegű zoknim, s a bélelt bakancsom is egyre kevesebbnek bizonyult. A hátizsákomban azonban lapult még egy nagyon vastag takaró, végül ebbe bugyoláltam bele a lábfejem. Fél 9 a szerelvény még mindig sehol, de ami ennél is bosszantóbb volt számomra, hogy a kürtjének, s kerekeinek a hangját sem hallottam az országhatár túloldalán, nem hogy egyáltalán közeledne. Kedves ismerősöm hívott telefonon, érdeklődött, hogy mi a helyzet nálam, de az éjjel megálmodott eseményen kívül nem nagyon tudtam neki mást újságolni. Mondta, hogy várjad csak nyugodtan őket, ha megígérték egyszer biztosan megérkeznek. Telik múlik az idő tehervonat még mindig sehol.. Már azon gondolkoztam, bemenjek-e az állomásra melegedőre, vagy maradjak? De mi van akkor, ha elindulok, és éppen akkor megékezik a tehervonat. Ilyen nagy hóban a gyaloglás sem egyszerű móka, így hát végül úgy döntöttem, mégis maradok.

Ekkor aztán ismét megcsörrent a telefonom, majd érkezett az információ. No Tomikám, most fognak indulni Losoncról, ugyanis a hideg miatt nehezen indult be az egyik mozdonyuk. Ez időtájt 09.00 órát ütött az óra, amikor már teljesen átfagyva, a tarnóci határban úgy álltam, mint egy kiszáradt tölgyfa. Pirkadat után nagyon szép fények képződtek, így még csodálatosabbá vált a nógrádi táj. A levegő minőségének köszönhetően a látótávolság is optimális volt számomra, hogy a 30 kocsis tehervonatot, megmutathassam a majdani nézelődő számára. Azonban ahogy a nap sugarai, s a hőmérséklet is elkezdett emelkedni a völgyben, köd kialakulásának jelenségére lettem figyelmes. Ezt a jelenséget észlelve, sejtettem, hogy a fényképem elkészítéséhez erre nagyon, de nagyon nem lenne szükségem. Pillanatok alatt olyan sűrű köd lepte el a körülöttem lévő területet, hogy szabad szemmel, jóformán már a vasúti síneket is alig láttam. Ekkor azonban természetesen a tehervonat duruzsolását is meghallottam, csörgött-csattogott a távolban. Pár perc múlva negyed tíz környékén, meg is érkezett Ipolytarnóc állomására. A sorompó leengedése és a magyar személyzet felszállása után egy kürtjelzés, s máris indultak tovább.

A szerelvény ezennel kigördült az állomásról, nekem pedig elképesztően összpontosítanom kellett a felvételeim elkészítéséhez, mert a szürke tehervagonok még nehezebben voltak észrevehetők a sűrű tejködben. Amikor azonban megláttam, hogy a szerelvény elején 3 gép dolgozik, szinte az ütő is megállt bennem, hiszen 3 mozdonyos tehervonatot Nógrádban, még sosem sikerült a fényképezőmmel rögzítenem. Elképesztő hosszú volt a szerelvény, a kezeim szinte már remegtek, hogy a megfelelő pillanatban kattinthassam el a gépet. A nézőkében egyre nehezebb volt megkomponálnom a képet, mivel a baloldalon a mozdonyokra kellett figyelnem, hogy a bozót ne takarja ki őket. De, hogy ne legyen olyan könnyű a feladat, egy másik pillanatban már a kép jobb szélét kellett figyelnem, nehogy a vonat vége lemaradjon a sűrű köd miatt. Egy, vagy talán kettő kattintásra volt lehetőségem, s a jó fényerejű fix lencsémet cserélhettem is lefele, hiszen a vonat közelsége miatt a teljes szerelvény ekkor már nem fért bele a képbe. Mellém érkezve lőttem még egy-két snittet, majd egy pár másodperc erejéig én is kiélvezhettem a kígyózó menetet.

Ezt követően a kb. 20-30 cm vastagságú hóban besétáltam a vasútállomásra, miközben kedves ismerősömet telefonon visszahívtam. Óriási örömmel újságoltam neki, hogy egy 3 mozdonyos szerelvényt sikerült lencsevégre kapni. Nagy volt az öröm, mindkettőnk számára. Az állomásra megérkezve miután kiderült, hogy a tehervonat fotózása miatt kint fagyoskodtam a domboldalba, megszólítottak. Ó Tomi, hát miért nem érdeklődtél miután megérkeztél reggel, beültél volna ide a melegre, és amikor engedélyt kérnek, elég lett volna akkor kimenned! Erre nekem csak az volt a válaszom, én azt hittem jönnek majd időben, és egyébként sem szerettem volna zavarkodni. No, de most már úgyis mindegy, remélem legalább a felvételeim jók lettek.

Ezekben a percekben azonban gyorsan azt is eldöntöttem, hogy a déli vonattal fogok hazautazni, miközben tájékoztattak arról, ha a mozdonyokat gépmenetben is szeretném esetleg fotózni, akkor arra is lesz még lehetőségem. Közölték velem, miután a kocsikat leszállítják és beállítják a silóba, utána a 3 mozdonnyal gépmenetben sietni fognak vissza Losoncra, ahonnan egy komoly tehervonatot kell majd továbbítaniuk Rimaszombatra. Mivel Rimaszombat felé több ezrelékes szintemelkedés van a pályában, ezért van szükségük 3 mozdonyra egy rakott tehervonat továbbítására. Nem sokkal később a 3 gép is megérkezett, így a menetről sikeres dokumentációk készülhettek.

A gépek távozását követően Ipolytarnócon a Bz-re felszálltam, s Magyarnándorig egy kényelmeset vonatozhattam.

Rakott Kocurok első fuvar | 2017 | 02 | 01

Ha esik, ha szakad, ez a Galbács gyerek mindig kattintgat.

A Prvá Slovenská Železničná Kocurjai, rakott gabonavonattal érkeztek Nógrádszakálba, majd pár perces várakozás után indultak tovább Losoncra. Eredetileg a kálváriáról szerettem volna fényképet készíteni, ahogy látni az egyik felvételemen fel is másztam a hegyre, de mire felértem, a hóvihar miatt nem mentem volna semmire.. Szerencsére még volt időm visszamenni a vasútállomásra, hogy végül sikerüljön legalább egy értékelhető felvételt készíteni. Mire leértem, szinte teljesen elállt a hószakadás. Ugyan morfondíroztam rajta, hogy visszamenjek-e a hegyre, de mire rávettem volna magam, hogy nekiinduljak az emelkedőnek, meghallottam a határon túl a mozdonyok kürtöltek. A hóesés is újból rázendített, így nem maradt más hátra, csak az állomásra érkezés pillanatainak elkattintása. Íme, az eredmények, az albumban megtekinthetitek a fényképeket. Ismét szerencsém volt, hogy nem mentem vissza a kálváriára, ami egy edzett túrázónak sem piskóta, no és ráadásul nem ekkora hóban. A szakadó hóesésben egy rövid videót is rögzítettem, melyen az elindulás pillanatait sikerült megörökítenem.

Rakott Kocurok második fuvar | 2017 | 02 | 02

Mivel a PSŽ-nek két mozdonya is hadra fogható volt a szállítási munkára, ezért két alkalomra lett betervezve a gabona elszállítása. Az első napon sikeresen fényképezhettem, a második napra azonban jeleztem Ati barátomnak, ha van kedve, a fővárosból jöjjön le vidékre, ugyanis lesz egy szép, dupla mozdonyos tehervonatunk ebben a csodálatos téli nógrádi tájban. Ati kelt is szépen hajnalban, s a reggeli 06.47-es személyvonatnál én is csatlakoztam hozzá Magyarnándorban. Innen Balassagyarmatig, majd onnan tovább Ipolytarnócra utaztunk. Természetesen tudtam, mikorra lesz várható a rakott szerelvény, s miután elfoglaltuk helyszínünket, kisebb várakozás után azért a biztonság kedvéért telefonáltam egyet. A beszélgetésből, mint az kiderült számunkra, ezen a napon már biztos, hogy nem lesz tehervonati közlekedés, hiszen az előző nap és az éjszaka folyamán nagyon erős volt a havazás. Ezen okokból kifolyólag a tehervonat közlekedését felvidéki barátaink lemondták. Ezen a napon nem jártunk szerencsével, Ati azonban innen Salgótarján felé vette az irányt, ahol a helyi tolatóst azért sikerült neki lefényképezni, nekem azonban üres kézzel kellett hazatérnem. Az ilyen élmények olykor ugyan, de rövid időre elveszik a kedvemet, így a pénteki napon harmadikán, amikor ráadásul délután, sötétben ment el ez a szerelvény, nem tudtam rávenni magam, hogy az Ipoly-völgyébe ismét kimenjek.

Videós összeállításomat ide kattintva tekinthetitek meg.