BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | Daruvonat közlekedett a 78-as vasútvonalon | 2015 | 04 | 08

Egy csodálatos tavaszi napon, éppen Budapestről hazafelé utaztam a palóc expresszel, amikor Nógrádkövesdre érkezve a vonat ablakából megpillantottam, hogy egy daruvonat várakozik a vasútállomáson. Egy ilyen szerelvény igen ritka látványt nyújt, bárhol is jár az ember az országban. Kb. öt óra körül értem haza Magyarnándorba, majd miközben az állomásról hazafelé gyalogoltam, telefonon gyorsan felhívtam nagymamám testvérét Dzsonit (aki egyébként Nógrádkövesden bakter), hogy tudna-e nekem adni egy olyan elérhetőséget, ahol megérdeklődhetem, hogy mikor jön Magyarnándor felé ez a különleges, nem mindennapi menet. Mivel a mozdony Balassagyarmat irányába állt, ezért gondoltam, hogy hamarosan átengedik a BéZé-s személyvonat után. A válasz viszont ekkor már az volt, hogy pár perccel ezelőtt a viszjelre el is indult, de a szerelvénynek kell egy jó fél óra, míg felmászik a becskei hegyoldalon.

Így aztán még inkább siettem, hogy időben hazaérjek. A felszerelésem magamhoz vétele után, szinte azonnal kerékpárra pattantam és kivonultam a magyarnándori határba. A tiszta időjárásnak köszönhetően nagyon jók voltak a látási viszonyok, így még időm is volt a megfelelő kompozíciót előre megtervezni, hol fogom a menetet lencsevégre kapni. Egyszer csak vonat duda hangja hallatszott, ekkor már a település belterületén, az egykori termelői szövetkezetnél duruzsolt a dízelgép. Lassan ugyan, de megérkezett a Cserháthaláp felé vezető főút vasúti átjárójához.

Vártam a megfelelő pillanatra, hogy megörökíthessem a menetet. Az átjáró után a mozdonyvezető szép lassan kezdte el kifelé engedni a vonatot. A mozdony szinte már majdnem eltűnt egy kisebb dombocska mögött, amikor a szerelvény vége is a megfelelő pozícióba került. Ebben a pillanatban sikerült elkészítenem az első fényképet. A második kép készítésénél már izgatottan a földön feküdtem, mivel a felvételekbe szerettem volna a terepasztalok hangulatát belecsempészni. Ezen a képen Cserhátsurány templomát is láthatjuk a háttérben, miközben a vonat előbújt a domboldal mögül. A harmadik kattintás közben már Cserháthaláp település előterében haladt a menet. Az utolsó kompozíció pedig Mohora felé az egyik kedvenc helyszínemen, a Fekete-víz felett átívelő hidaknál készülhetett el. A látvány és az élmények nagy örömet jelentettek számomra, s hogy sikeresek lettek a felvételek, az már csak cseresznye volt a tejszínhabra. Ekkor azonban még nem is sejtettem mi történt, s hova igyekezett ez a különleges menet. Mint az később kiderült, a daruvonat Nógrádszakálba tartott, egy kisiklott szlovák tehervonat helyreállításához. Este 8 óra körül járhatott az idő, amikor hazaérkezve észrevettem, hogy a fényképezés közben sikeresen elhagytam a mobiltelefonom. Szürkülni kezdett, de ennek ellenére visszamentem, hiszen nagyjából be tudtam határolni, hogy a délutáni órákban hol is feküdtem. A telefonom lenémítása miatt, azonban nem jártam már sikerrel.

Amikor este hazaértem, kétségbeesetten meséltem el Róbert barátomnak, hogy mi történt velem a délután folyamán. Mire ő: Művészkém, reggel kimegyünk, s megnézzük, ha nem találjuk, visszamegyünk fémkeresővel. Gyorsan elérkezett a reggel, s egy közel 20 perces keresés után a telefonomat is megtaláltuk a tavaszi vetésben. Végül így nagy szerencsémre, nem vált szükségessé a fémkereső bevetése, tehát pozitívan zárult a vonatvadászat, s indulhatott tovább a csütörtöki nap.