BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | Dacia-s vágányzári tehervonat csattogott Nyugat-Nógrádban | 2016 | 04 | 30

A mai napon kivételesen nem Nógrádban, hanem Pest Megyében jártam, de a táj egyértelműen utal arra, hogy csak pár kilométerrel vagyunk délebbre a megyehatártól. Egy régi vágyam vált valóra, pár percre saját terepasztalom lehetett szombaton, a 78-as vasútvonalon. Nógrád Megyében, Nógrád és Diósjenő közötti szakaszán a mai nappal (április 30.) véget ért a vágányzár. A délutáni órákban átadták a felújított pályát a Palóc Bézéknek. Már reggel fél 8 előtt kaptam az információt, hogy a vágányzár ideje alatt felhasznált, most már üres állapotukban lévő kőszállító kocsikat, a mai nap folyamán a 320-as Dacia továbbítja majd honállomásukra. Fél 10 környékén pillanthattam rá a GPS-es követőre, viszont ekkor már Diósjenőt elhagyta. Egy gyors telefonálás, s érdeklődés, mikor lesz a gép Drégelypalánkon, Balassagyarmaton és végül Acsánál, a felvételeim elkészítésének helyszínén. Acsára 11.40 körülire számolták az érkezésének időpontját.

Fejben gyorsan én is összeraktam, ez bringával egy kellemes kis kirándulás lehet. Pontban 10 órakor indultam el Magyarnándorból és 10.55 kor már Acsán is voltam. A településen természetesen túl kellett mennem, hogy a végleges helyszínre megérkezhessek. Régi vágyam volt ugyanis, hogy Acsa település templomával a háttérben meglőhessek egy Nógrádban hosszúnak számító tehervonatot. Ehhez a nagy vasúti ívet körül ölelő hegyoldalra kellett felmásznom, ami igencsak meredek ám a cross motorokkal kialakított nyomvonalán. Miután a kerékpárommal felérkeztem a kiválasztott helyszínre, csodálatos panoráma tárult elém. 11 óra 06 percre a fényképezőgépem állványa flottul beállítva, s rajta a puska ráhelyezve, beállítva, majd elkezdtem várni a vonatot. Mint egy vadász olyan érzéseim voltak, célkereszt belőve, s vártam, mikor gurul be a gép. Negyed 12 előtt pár perccel csörög a telefonom, nézem Balassagyarmat hív: Tamás a mozdony lerobbant, nem tudni mikor indul el, lehetséges, hogy ma már nem megy sehova. Az mondom király, épp most értem fel a dombtetőre, s foglaltam el a helyemet a vadászlesen, minden rendben, vonat meg a végén nem jön..

Na nem baj, ha már 25 kilométert kerékpároztam egy jó fotó elkészítéséért, gondoltam megvárom. Közben szétnéztem a közelben, s találtam egy-két vadvirágot, szóval nem unatkoztam, így hát végül is kattintgattam. Egyszer csak eszembe jutott, hogy lassan érkeznek majd a személyvonatok is. Öcsémet riasztottam is gyorsan, otthon nézzen már rá nekem a térképre, hol haladnak éppen. Először az Aszód felől érkező személyt sikerült meglőnöm, ami kivételesen, a vágányzári munkák miatt talán utoljára 7 kocsival közlekedett. Volt ám öröm, így tuti nem térek már haza üres kézzel. Szintén tudomásom volt róla, hogy a délutáni órákban cimboráim, kerékpárral készülnek Acsára a tanuszodába. Jött az ötlet, más nem velük együtt majd hazamegyek, de addig mindenképpen várok a vonatra, és ha jön, akkor fotózok, ha nem jön, akkor talán útközben hazafelé valahol elkapom. A csodás panoráma, a néha eldöcögő Palóc expresszek, a vadvirágok, a tandem kerékpárosok és a kedvenc felhőim egy percre sem hagytak unatkozni, mindig volt mit kattintani. Negyed kettő felé látom, csörög a telefon. Most indult Balassagyarmatról! Oh végem is lett egyből, jön a gép. Éppen, hogy lerakom a telefont, csörög még egyszer. Vasutas barátom értesít: ’Cső Tomi, most indult Balassagyarmatról egy 13 kocsis teher’. Válaszolom erre: ’Cső cső Dávid, tudom, délelőtt 11.00 órától Acsán a hegy tetején várom már. Erre ő: ’Hát te tiszta hülye vagy Tomi’. Pár percre rá egy kedves lány ismerősöm, aki szintén tudja, hogy szeretem a vasutat, írja, hogy pirosat kaptak a Patvarc felé vezető úti vasúti átjárójában és küldte a telefonjával készített képet, hogy milyen vonatot fényképezett. Én is örömmel válaszoltam neki, s közöltem Acsán a hegy tetején várom már.

Eközben a telefonom is lemerült és a személyvonatoknak is menetrend szerint haladniuk kellett, míg kiszámoltam, hogy az Aszód felől érkező 3 kocsis Bézével akkor Acsa-Erdőkürt állomáson lesz a keresztje.  Kettő óra környékén Gábor barátom jelzett, ők is megérkeztek. Mondták nyugodtan legyek, mennek fürdeni, s a végén csattanunk. Végül 14.40 körül bukkant elő a dízelgép. Elképesztő volt a látványa, ahogy a kb. 270 méteres vonat a sínek vonalvezetésének köszönhetően kissé bedőlve kígyózott az ívekben. Az izgalomtól remegő kézzel, gyors komponálás és kattintgatás, egyszer csak a földúti átjárónál megszólalt a mozdony kürtje, mely visszhangzott lenn a völgybe. Felemelő érzés volt átélni, ahogy végig haladt ezen látványos a vasútvonalon. Ekkor úgy éreztem, ha csak egy pár percre is, de saját terepasztalom lehetett. Sajnos mire a következő ívhez ért a felhők eltakarták a szép fényeket. Bízom benne, azért a látvány így is átadja majd milyen érzés lehetett szemlélni a magasból ezt a menetet. A vonat az ívekben való kígyózása után gyorsan eltűnt a Püspökhatvan felé húzódó hegyoldal mögött. Képben voltam, hogy az üres tehervonat után még kell lennie egy személyvonati érkezésnek, melyhez úgy döntöttem már leereszkedtem a völgybe. A földúti vasúti átjárónál az ártér felőli oldalra igyekeztem, s egy pár perces várakozás után a repcetáblával előtérben a 3 kocsis ’Piroskát’ is meglőttem.

Ezt követően én is elnéztem az uszodához, de ekkor Gáborék még javában fürdőztek. Gondoltam egyet átszaladok a közeli presszóba, bedobni egy frissítő üdítőt. A frissítő elfogyasztása után természetesen visszatekertem. Útban azonban az uszoda felé valami nem stimmelt, mondom mintha lapítana az első… Hm az uszodánál rápumpálok hátha a nap melege kivette. Hát nem a nap melege, hanem a tüske. Oh király mondom ez a nap túl szép lett volna, ha minden flottul alakult volna.

Gyors zár ki, neki a nagy defektjavításnak. 5-10 perc alatt pillanatok alatt rendbe is tettem az első futóművemet. Megfogom a hátsó kereket is, ó az szuper kemény, rendben van. Rutin és a tapasztalat, azért tüzetesebben is nekilátok, megpörgettem hátha. A nagy túrót volt rendben, amikor egy 4mm átmérőjű valamit észrevettem. Megfogtam, s ki is kaptam belőle, nini, itt egy másfél, két centis tüskécske, ami röhögve villant ki belőle. Ó mondom yeah. Na gyorsan kikapni a hátsó kereket is közben a srácok is megérkeztek a fürdőzésből. Egy gyors belső gumi csere, s azonnal indulhattunk is hazafele, de ők csak röhögtek a szerelés közben. No ezért is írtam, hogy talán őrült vagyok, hogy egy vonatos képért akár 50 kilométert is kerékpározok, hegyet mászok és defektet javítok, viszont így átadhatom nektek ezt a látványt, amit én már nagyon rég összeraktam a fejemben, de a vonal állapotának és kihasználatlanságának eredménye, hogy nem közlekednek rajta napi szinten ilyen hosszú szerelvények.