Bemutatkozás

Galbács Tamásnak hívnak. 1987. február 21-én születtem Balassagyarmaton. Jelenleg egy Nógrád megyei kistelepülésen, természeti értékekben gazdag környezetben, Magyarnándorban élek. Az érettségi bizonyítvány megszerzését követően, elektronikus grafikusként végeztem Egerben, majd 2014 nyarán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, formatervezőként diplomáztam.

Az egri iskolában és a budapesti egyetemen eltöltött éveim alatt, több témában is kipróbálhattam magam, így lehetőségem adódott elmerülni a grafika színes világában, valamint termékek, tárgyak, járművek és a bútorok komplex tervezésében.

Az egyetem második évfolyamos hallgatójaként értem el első nagyobb sikerem, amikor a XII. kerületi önkormányzat és az ACG reklámügynökség által kiírt kutyapiszok tároló tervezési pályázaton, (melyben a kerület kutyapiszokkal kapcsolatos problémáit kellett megoldani) II. helyezést értem el. Formatervem végül teljes műszaki dokumentációval lett kidolgozva. Gyártásának és a formatervi levédésének előkészítése, jelenleg is folyamatban van.

Igazán nagy elismerést azonban, mégis csak a záró félév munkájának eredményeként sikerült bezsebelnem. Az egyetemi hónapok utolsó szakaszában végül a bútortervezés szakirányt választottam, ahol egy függőleges helyváltoztatásra alkalmas szerkezeti megoldást kellett megtervezni, s megvalósítani, mely a régies nevén az ‘Égig érő lajtorja’ címet kapta.

Vizsgamunkám végül egy fából készült ‘Létra’ lett, melynek különlegessége, hogy egy talpszerkezetben elhelyezett oszlopot mutattam be a bizottság tagjainak, s közöltem velük, ez itt a ‘Létra’. Meglepődve szemlélték, hiszen működésképtelen állapotában egyáltalán nem lehet látni a lépcsőfokait.

Az előadásomat követően mint kiderült, az ötletem találmány kategóriába tartozik, mely jelenleg szabadalmi levédés és továbbfejlesztés alatt áll, hogy helytakarékos és praktikus létraként kerülhessen a piacra! Munkásságomat az egyszerű, letisztult formavilág jellemzi, nagy figyelmet fordítok a különböző kapcsolatok, csomópontok kialakítására. Szabadidőm nagy részét szívesen töltöm a természetben, fényképezek, filmezek, kerékpározok és túrázok.

Én és a fotózás?

Hogyan, s miként kezdődött? Mint általában mindenki, úgy én is tartottam már a kezemben fényképezőgépet, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer ebből akkora szerelem lesz, s a hobbifotózásból induló kattintgatásból komolyabb szintekre emelkedhetem. Első fényképezőgépem a 2000-es évek elején kaphattam, majd 2008 nyarán megismerkedtem az OLYMPUS FE-250-es kompakt fényképezőgéppel. Szinte azonnal, minden előképzettség nélkül belevágtam a fotók készítésébe. Kellemes, szemnek élvezhető felvételeket sikerült készítenem ezzel a kis géppel.

A fényképek szorgosan készültek, s ahogy egyre jobban fejlődtem úgy éreztem, tovább kell lépnem, ez a gép bizony kevés nekem. Így aztán 2010 tavaszán megvásároltam első komolyabb fényképezőgépem, mely a PANASONIC LUMIX sorozat DMC-FZ38-as családtagja volt. Ezzel a géppel aztán egyre komolyabb képek készülhettek, majd elérkezett a pillanat, amikor már egyre több felkérést kaptam, portfóliók, családi felvételek elkészítésére. Ekkor már biztos voltam abban, erről a szintről is feljebb kell lépnem, s a következő fényképezőgépem a Nikon termékcsalád valamelyik tagja lesz. 2014 tavaszán kedves ismerősömnek köszönhetően lehetőségem adódott, hogy a D80-as fényképezőgépén gyakoroljak, mely nagyban segítette a kompakt fényképezőgépemről való átszokást.

Még ez év júliusában sikerült megvásárolnom első Nikon D7000-es fényképezőgépemet, mellyel a mai napig is dolgozom. Ez a gép sajnos a ‘kisérzékelős’ kategóriába tartozik, ezért tervben volt már egy végleges, fullframe-es Nikon D850-es gépváz és további, komolyabb kategóriába sorolható objektív megvásárlása. Végül az új technika beszerzésére 2019 nyarán került sor, így az egyre komolyabb felkéréseknek és a saját magammal szemben elvárt követelményeknek is minél jobban megfelelhetek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani tanáraimnak, barátaimnak, odaadó munkájukért, továbbá minden kedves ismerősömnek, barátomnak, mindazoknak, akik bármilyen tevékenységgel segítették, s napjainkban is segítik munkámat, hogy folyamatosan magasabb szintekre léphessek!

Üdvözlettel, Tomi

Önálló és Egyéb Kiállításaim:

31 | 2022 | 09 | 09 - 11

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | XII. Balassagyarmati Vasútmodell Kiállítás | Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, földszinti aulája

30 | 2022 | 01 | 22

„Palócföldem szép határa” | Magyar Kultúra Napja | 1143 Budapest, Stefánia út 34-36., Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ

29 | 2020 | 09 | 11 - 13

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | XI. Balassagyarmati Vasútmodell Kiállítás | Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, földszinti aulája

28 | 2019 | 08 | 17

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Magyarnándor | Művelődési Ház Emeleti Galériája

27 | 2019 | 04 | 12 - 14

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | X. Balassagyarmati Vasútmodell Kiállítás | Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, földszinti aulája

26 | 2019 | 03 | 22 - 24

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Vasútmodell Kiállítás | Maglód | Maglódi Művelődési Ház (MagHáz)

25 | 2019 | 02 | 22

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Balassagyarmat | Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

24 | 2019 | 01 | 22

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Romhány | Művelődési Ház nagyterme

23 | 2018 | 12 | 02

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Buják | Eszterházy Közösségi Tér

22 | 2018 | 08 | 03 - 05

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Cserháthaláp | V. Palóc Világtalálkozó (Kúria épülete)

21 | 2018 | 06 | 15

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Balassi Bálint Megyei Könyvtár | Salgótarján

20 | 2018 | 04 | 10

Panoráma fotókiállítás Galbács Tamás felvételeiből | Balassagyarmaton a TESCO bevásárlóközpontban található op-Art Optikában

19 | 2018 | 04 | 07

Nógrádi lankákon, vadregényes tájakon | Mohora | Tolnay Klári Emlékház

18 | 2018 | 03 | 23 - 25

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Balassagyarmat | Mikszáth Kálmán Művelődési Központ IX. Vasútmodell Kiállítás

17 | 2017 | 09 | 10 – 2017 | 12 | 10

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Ipolytarnóc | Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület

16 | 2017 | 08 | 26

Dombok között, felhők alatt | Kétbodony | Művelődési Ház

15 | 2017 | 08 | 19

Bearatáson, nógrádi tájakon | Magyarnándor | Művelődési Ház

14 | 2017 | 07 | 15 – 2017 | 08 | 15

Dombok között, felhők alatt | Ipolytarnóc | Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület

13 | 2017 | 03 | 10 - 12

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Balassagyarmat | Mikszáth Kálmán Művelődési Központ VIII. Vasútmodell Kiállítás

12 | 2016 | 10 | 13 – 2017 | 01 | 26

Dombok között, felhők alatt | Balassagyarmat | Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola Emeleti Galériája

11 | 2016 | 09 | 29

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Magyarnándor | Művelődési Ház Földszinti Aulája – 120 éves az Aszód-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal – Ünnepség

10 | 2016 | 08 | 29 – 2016 | 09 | 17

Dombok között, felhők alatt | Rétság | Városi Művelődési Központ és Könyvtár

09 | 2016 | 08 | 27

Dombok között, felhők alatt | Galgaguta | Gutafeszt és testvértelepülési találkozó

08 | 2016 | 08 | 20 – 2016 | 09 | 17

Bearatás 2016 | Patak | Művelődési Ház

07 | 2016 | 06 | 08

Vonalak mentén című rajzkiállítás | Magyarnándor | Művelődési Ház Emeleti Galériája

06 | 2016 | 04 | 15 – 2016 | 06 | 15

Dombok között, felhők alatt | Cserháthaláp | Művelődési Ház – Testvértelepülési találkozó és falunap

05 | 2016 | 03 | 18 – 2016 | 03 | 20

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Balassagyarmat | Mikszáth Kálmán Művelődési Központ VII. Vasútmodell Kiállítás

04 | 2016 | 02 | 29

Élet a vasúton, nógrádi tájakon | Állandó kiállítás | Nógrádkövesd | Vasútállomás Váróterme

03 | 2016 | 02 | 04 – 2016 | 04 | 05

Dombok között, felhők alatt | Szécsény | Művelődési Központ – Szabó István Galéria

02 | 2015 | 12 | 11 – 2016 | 01 | 31

Dombok között, felhők alatt | Legénd | Legéndi Kastély – Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat központi terme

01 | 2015 | 09 | 13 – 2015 | 10 | 31

Dombok között, felhők alatt | Magyarnándor | Művelődési Ház Emeleti Galériája

Fotópályázatokon elért eredményeim:

07 | 2020

Az országos Agrofoto 2020 fotópályázatán, gépészet kategóriában, az első 3 helyezett között szerepelt felvételemért díszoklevelet kaptam

06 | 2019

I. helyezést értem el a CZ LOKO vasúti fotópályázatán ‘tél’ kategóriában

05 | 2018

 I. helyezést értem el Fókuszban a gépVilág AGRO BÉKÉS fotópályázatán

03 | 2017

Az országos Agrofoto 2017 fotópályázatán 840db beérkezett pályaműből, gépészet kategóriában az első 5 bejutott közül, két felvételemért is bársonyba kötött oklevelet kaptam

02 | 2016 | 10 | 08

II. helyezés | Az én Cserhátom című fotópályázaton | Kozárd