BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | Gabonaszállító tehervonat közlekedett Nógrádban | 2017 | 02 | 27 – 03 | 01

Az „5000 forintos fénykép” – avagy rakott gabonavonat kígyózott a PEAGE vonalon:

Február 27. Hétfő.

A PSŽ Búváros gabonavonatos vadászatok után nagy meglepődésemre jött az email, hogy hétfőn a ZSSK Cargo hoz majd 20 üres gabonás kocsit Male Stracinyba. Vasárnap késő estig még 23.00 óra után sem tudtam, hogyan fogok kijutni Ipolytarnócra, hiszen a kedves ismerőseim közül senkivel nem tudtuk megoldani az utaztatásomat. Sajnáltam volna, ha lemaradok a pillanatról így tovább bújtam a menetrendeket hátha akad valami, amivel ki tudok jutni 07.15-re, Ipolytarnócra. A keresgélés eredménye végül az lett, hogy Nógrádszakálig tálaltam autóbuszt, igaz ezt a járművet kevésbé részesítem előnyben az utazásaim során, de a muszáj az nagy Úr. Megvolt az öröm, úgy voltam vele, ha nem is Tarnócon, de Szakálban megcsíphetem a vonatot.

Magyarnándorban kelés negyed ötkor, busz indul 04.54-kor Balassagyarmaton, majd Szécsényben 10 perces átszállás és máris Szakálban voltam. A kedves szolgálattevőket már nagyon jól ismerem, így a -4 fokos hidegre való tekintettel egy kis melegedőre beülhettem. Negyed nyolcat üt az óra Szakálban, jön az infó! A tehervonat Tarnócon várakozik, ugyanis a magyar mozdonyvezető elaludt, mivel az email-es üzenetet olvasva úgy értelmezte a menetrendet, hogy csak 28-án, kedden érkeznek. No Pistabá ekkor már úton volt Szakál felé én pedig kimentem a faluszéli buszmegállóba. Megbeszéltük vele, hogy felvesz és elvisz a kiszemelt fotóhelyemre, mely pontosan útba esett. Ki dobott a földútnál, s mire a papírozást elintézte az állomáson felszállt és indította a mozdonyt. Addigra én is készen, lesben álltam, mint ahogy a vadász a vadat lövésre készen várja.

A kamera forgott, s a fényképezőm is csattogott, megvolt az öröm. De mi történt az autóban útközben Tarnóc felé?

Kérdezi tőlem Pistabá: Van jogsid?

Én: Van!

Pistabá: Itt is van nálad?

Én: Igen itt van!

Pistabá: No, akkor te fogod Tarnócról utánam hozni Szakálba az autót, aztán együtt mehetünk haza. Így is volt a vonat elment szépen, lebattyogtam az állomásra felvettem a kulcsot és indultam Szakálba. A mozdonyvezető még az ilyenkor fontos papírmunkát végezte, mikor megérkeztem, majd ezt befejezve indulhattunk haza sebtibe. Balassagyarmaton a buszra még lett volna tíz percem, mikor kedves ismerősömnek Csorinak intettem. Fain zűd merciben a kényelmes ülésbe belehuppantam és a tervezett fél 10 helyett kb. egy órával korábban meg is érkeztem Magyarnándorba.

Néhány nap elteltével, már március elsejét írtunk. Az üres gabonás kocsik hétfőn, kora reggel érkeztek meg a Kishalmi malomba, s az eredeti felállás szerint rakottan, szerdán az-az ma délután indultak volna vissza Losoncra.

Reggel 08.38-at üt az óra mikor csereg a telefon: „Tomikám változott a menetrend, most üzentek ide, hogy délelőtt 11.00-körül lesz Nógrádszakálnál a rakott tehervonat!” Nándorban már ébren ugyan, de még mindig az ágyban… Van 14 percem az Aszód felől érkező személyvonat indulásáig, amivel még elérhetem a 09.43-as Ipolytarnóci személyt. Előtte gyorsan még egy érdeklődés, biztos-e az infó? Sajnos kiderült, biztos! Hajrá!

Öltözködés, felszerelés táskába pakolása, kerékpár gó! Nándorban, pontban 08.52-kor szemem előtt becsukódnak az ajtók es elindul a vonat.. Most bezzeg nem késett… Na, most mi legyen? Egy lehetőségem ugyan volt még, de nem bíztam benne, ráadásul a videózáshoz kölcsönkért kamerát sem sikerült időben elintéznem. No, lesz, ami lesz.. Félúton hazafelé gondoltam egyet, s a kölcsön kameráért Róbert barátom szüleihez siettem. Gondolatok százai öntötték el az agyamat, mi lesz, ha ezt a ritka vonatot nem sikerül megörökítenem.. Sejtettem, hogy a Hatvan felől érkező autóbusszal nem érhetem el Balassagyarmaton az Ipolytarnóci személyvonatot, hiszen kiszámíthatatlan, s majdnem ugyanakkor van érkezése, amikor a személyvonat is megindul.. Nem baj, nem adtam fel.. Eközben sikeresen megérkeztem Nagy Janibáékhoz, aki mint mindig, most is Nagy szeretettel fogadott otthonában. Lihegve mesélem neki, mi a helyzet jöttem a kameráért Róbert itt hagyta nekem.. „Igen tudom, bent van a lakásba, ugorj fel érte” Jee, kamera pipa. Janibá, lenne még itt egy kis gond, a vonatom elment, a buszra pedig nem bíznám magam. Megkérhetném-e, hogy be tudna-e szaladni velem Balassagyarmatra, hogy elérjem a 09.43-es vonatot, hiszen máshogy nem jutok ki Nógrádszakálba, a tehervonat levadászására.. Persze, rendben van! „Hú Tamás, csak mivel menjünk? A terepjáró defektes, a másiknak motorikusan van problémája, á de itthon van a Fordom, pár napja kaptam vissza, mert másnak is elromlott az autója és kölcsön volt adva..”

Akkor nálatok találkozunk! Gó bicajjal haza, aztán a saras nadrágcsere után magamhoz vettem az állványomat, majd a házunk előtt izgatottan várakoztam. Telt múlt az idő, Janibá nem jön. Már egyre neccesebb volt, hogy elérjem a személyvonatot, mikor az utca végén látom, sebesen érkezik. Végül igen gyorsan megérkeztünk Balassagyarmatra, a palóc főváros vasútállomására. Így aztán még időm is volt, s megvásároltam a Szakálig szóló menetjegyemet. Meglepetésemre, kedves ismerősömmel is összefutottam:

Zs: „Szia Tamás!”

Én: Szia Zsolt, csak nem te leszel a Tarnóci járattal?

Zs: De igen, én leszek, merre utazol?

Én: Nógrádszakálba, lesz ma állítólag egy tehervonat, azt szeretném lencsevégre kapni!

A vonatom lassan elindult, s az egy órás zötykölődés is megkezdődött. Jött a kaller is, de telefonáltam éppen, majd a beszélgetés végeztével lekezelésre bemutattam a jegyem. Látásból ismertük már egymást, s kérdezi tőlem:

Kaller: „És a bicaj hol maradt?”

Én: most arra nincs szükségem, hegymászáshoz nem kell..

Aztán a fényképezés gyorsan központi témává vált, majd a beszélgetés folytatódott a kallerrel, így az utazás nagy részét unalom nélkül élvezhettem. Nógrádszakálban kedves forgalmista ismerősöm fogadott:

Szt: “Gyere, ülj be melegedőre, ki tudja, ezek mikor jönnek..”

Én: „Köszönöm szépen.”

Épp, hogy belépek az épületbe, egyszer csak egy hangot hallok a belső szobából:

Mv: „Szerbusz, megérkeztél?”

Én: Igen meg! Maga is itt van?

Mv: Igen.

Én: Üdvözletem, s egy meleg kézfogás után én is elfoglalom a helyem.

Beszélgetés kerekedik, s a kedves szolgálattevő ismerősöm köszönetét, s háláját fejezi ki, amiért korábban egy fontos munkájában segítettem neki. (Itt azonban váratlan fordulatot vesz a cikkem, s kiderül miért is „5000 forintos a fénykép” a mai sztorim címe) Egyszer csak odalép hozzám, majd a zsebembe, kezembe próbálja nyomni a papírpénzt.

Amikor megláttam, mondtam neki.

Én: „Ne szórakozz már, nagyon örültem, hogy segíthettem, tényleg őszintén mondom örömmel töltött el, hogy segíthettem! Semmiség volt az egész, ti is sokat segítetek nekem..”

Szt: Nem-nem, tedd csak el megdolgoztál érte!

A papírost nagyon megköszönve, bezipzáraztam a kabátom zsebébe. Telik-múlik az idő, s egyszer csak 11-et mutat az óra. A ZSSK Cargo-s Kocúrok vezérei is bejelentkeztek, s leadták az időpontot mikorra jönnének. Az infót én is vettem, majd összekészülődtem és lassan elindultam a szokásos helyszínemre, a Kálvária-hegy tetejére, az enyhe széllökések közepette.

Az állomás épületét éppen, hogy elhagyva, de a területén haladva, elővettem zsebeimből a kesztyűimet, majd mit sem sejtve haladtam tovább a Kálvária tetejére. A kesztyűket felvéve visszazipzáraztam a zsebeket, hiszen hallottam, hogy a papírpénz csörgedezik benne. Igen ám, csak ugyan a hegy tetejére érkezve, bebizonyosodott számomra, hogy a korábban megvásárolt vonatjegyem hangja volt az, melyet hallottam még benne kb. 15 perccel előtte.. Minden létező zsebemet, mindent átnéztem, amit csak lehetett, a pénz azonban már nem találtam benne sehol. Az alábbi gondolatmenet futott végig az agyamon. Nógrádszakál, többségében kisebbség lakta település, a szél is erősen fúj, ráadásul, ha ott pottyant ki ahol gondoltam, az érkező tehervonat svungja is elsodorja, képtelenség, hogy mire visszaérek, az még ott legyen, ahol kiejtettem..

Az idő elérkezett készülni kellett, a tehervonat lassan Nógrádszakálba érkezett. A kölcsönkapott kamerát állványra helyezve, a képet megkomponálva állítottam készenlétbe, míg vártam, hogy a vonat, megfelelő pillanatban érkezzen meg a helyszínre. Az állomáson Pistabá elfoglalta a mozdonyban helyét, majd kürtjelzés után indította gépét. Időben aztán én is megnyomtam a kamera gombját, mely másodpercenként rögzítette szépen a sok-sok képkockát. Amikor a tehervonat már igen szépen kígyózott a Szakáli ívekben, felkészülten, s időben lőttem meg a képeket fényképezőmmel.

A vonat távozása után volt ám öröm nem is kicsi, hiszen ezt a vonatot (egy hónap eltéréssel), egy éve sikerült ugyanezen a helyszínen elkapnom. A kamera felvételt azonnal vissza is néztem, hiszen a felvételek készítésekor legtöbb alkalommal nincs lehetőségem, hogy az élményeket kiélvezhessem. A kígyózó vonat látványát mozgóképen is sikerült megörökítenem, így dupla volt az öröm. Egy-két tájkép fotó készítését követően összeszedelőzködtem, s megindultam a lejtőnek lefele. A sínszálak mentén folyamatosan pásztáztam a terepet, míg nem egyszer csak megpillantottam, hogy az első ív végén messziről eltűnt egy ember.. Ekkor szinte már biztos voltam benne, hogy nem lesz pénzem, hiszen ő előbb fogja megtalálni, mint én.. Haladtam tovább a töltés mentén, egy-két kattintás menet közben, aztán a korábban látott emberke is jön visszafelé velem szemben. Lassan megérkeztem a földúti átjáróhoz, majd már az állomás területén haladok, amikor a távolban megpillantok egy fehér színekben pompázó papír zsebkendőnek tűnő valamit a földön.

Teljesen elkeseredve, egyre közelebb érve megpillantottam, hogy az bizony nem a zsebkendőm lesz, hanem az elhagyott papírpénzem, melyet egy fotó erejéig meg is örökítettem. Nagy örömmel és boldogan tértem vissza az irodába, s alig vártam, hogy megmutathassam odafentről a fényképezőmmel mit is durrantottam. Ekkor már 12.00 után járt az óra, s nem sokkal érkezésem után, megérkezett Piroska a Csehszlovák gyártású Studénka Vagonka. Ismét egy órás zötykölődés vette kezdetét, míg végül Balassagyarmatra sikeresen befutott a motorka. Azt gondolom az életben nincsenek véletlenek, hiszen minden annyira pontosan történik, s ezt a mai nap is bizonyítja!

Csupán csak hálás lehetek, hogy így alakult ez a történet, hiszen egy remek videofelvétellel és egy különleges „5000 forintos” fényképpel térhettem haza, számomra kedves otthonomba, Magyarnándorba.