BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | Nohabbal és Bobóval anyagoltak Nyugat-Nógrádban | 2016 | 11 | 07 – 16

Az utóbbi hónapokban a 78-as és a 75-ös vasútvonalon is folyamatosan zajlanak pályakarbantartási munkálatok, ebből adódóan egyre inkább megnőtt az anyagvonatok száma is a környéken. Volt időszak, mikor minden hétre jutott valami érdekesség a vonalra.

Többnyire MÁV-os gépek érkeztek a pft vonatok élén, többek között Remot Dacia-k, de volt rá példa, hogy Nógrádkövesdre a 127-es Szergejt, vagy éppen a hadra fogható 235-ös púpost küldték. Azonban magánvasút társaságok gépei is megfordultak a vonalon, járt felénk a Nosztalgia Kft. MDa-ja, az M44-es 209-es Bobója és néhány napja egy délelőtt arról értesültem, hogy a Kft. 006-os Nohabja hétfőn hozza a követ Balassagyarmatra. Nem akartam hinni a fülemnek, hiszen a 78-as vonal egyes szakaszainak tengelyterhelése miatt, tudomásom szerint 2012 júliusában járt ilyen kategóriájú gép utoljára Nógrádban. Akkor a júliusi Anna nap alkalmából megrendezett különvonatot a Nosztalgia 001-es Nohabja továbbította. Azért is emlékezetes ez az alkalom számomra, hiszen akkor egy fotópályázatot is meghirdettek, melyen első helyezést értem el.

Visszatérve a témához, kicsit utánajártam az információnak, valóban várhatom-e a 006-os Nohabot Magyarnándor környékére. Sajnos az érdeklődést követően sem lettem gazdagabb a további információk tekintetében. Később aztán kiderült, mégsem jön a Nohab, csak egy M44-es. Utoljára gyerekkoromból emlékszem Bobó-s tehervonatokra, így annak is megörültem, de legbelül csalódott voltam, hiszen az M61-est vártam. Egyelőre azt sem lehetett tudni mennyi kocsi követ hoznak majd, a korábbi pft vonatok pedig nem továbbítottak többet 5-6 Faccpp típusú kocsinál. Eközben kiderült az is, hogy a 75-ös vonalra, Drégelypalánkot Nagyoroszival összekötő vasútvonali szakaszára kell szállítaniuk majd a követ. Járni kezdett az agyam, hogy most akkor mire is számíthatok, Nohab, vagy Bobó? Ha felmerült a Nohab indítása, akkor úgy gondoltam több kocsival fog érkezni, mint a korábbi szerelvények. Nagyobb gép azonban általában csak Nógrádkövesdig közlekedik, ebből adódóan kelleni fog egy másik vonógép is, ami majd Nógrádkövesd állomásról továbbítja a követ Balassagyarmatra, ahonnan majd azt kianyagolhatja.

Telik múlik az idő, egyszer csak jön az információ, de mintha megálmodtam volna (előtte raktam össze fejemben a képet, hogy a Nohab és a Bobó együtt, előfogatolva fognak jönni a 10 db zúzottkővel megrogyasztott kocsival). „Tomikám akkor úgy készüljél, hogy hétfőn JÖN a 006-os Nosztalgia Nohab és a Balatoni iparvasút A25-ös 083-as Bobója.” Volt ám öröm nem kicsi, hiszen ekkor már tudtam ez nem semmi fotótéma lesz. A hétfői vonat érkezéséről nem volt pontos információm, emiatt nagyon izgatott és ideges is voltam szinte egész hétvégén. Amit már megfigyeltem, hogy az anyagvonatok Nógrádban általában a délelőtti (09.00-12.00 óra közötti) vonatmentes időszakban közlekednek le. Ebből adódóan hétfő reggel 09.00 óráig elintéztem minden ügyes-bajos dolgomat. Többek között intéztem kölcsön állványt és kamerákat is kedves barátaimtól, hiszen tervben volt egy videofelvétel készítése is. Szinte a legtöbb esetben, tulajdonképpen sosem adatik meg a lehetősége annak, hogy kiélvezhessem az elhaladó tehervonatok látványát a nógrádi tájban, (nem tudom mi ez az érzés, de számomra felemelő, s nem tehetek róla, hogy én érzem, de más nem) hiszen attól a pillanattól, ahogy a megfelelő napállásban helyszínre érkezik a várva várt szerelvény, onnantól kezdve a nézőkébe nézve koncentrálnom kell a helyes beállításokra és a fénykép megkomponálására.

A vonat dupla mozdonyos összeállítása erősen megindokolta, hogy mozgóképen is megörökítsem a menetet, hogy aztán a felvételek elkészítése után visszanézhessem a robogó szerelvényt. Negyed 10 tájékán azonban már kezdtem egyre izgatottabbá válni, mivel semmi hír nem volt a vonat érkezéséről. Azt azért tudni kell, hogy az idei év első felében, volt egy önhibámból kívül történő autóbalesetem, s emiatt a legtöbb alkalommal kerékpárra kényszerültem, s képes voltam letekerni több mint 50 km-es távokat is egy-egy szuper felvétel elkészítéséért. Vannak viszont kedves ismerőseim, akik felajánlották, ha ráérnek, nagyon szívesen elvisznek autóval is a fotózások helyszínére. Hálás köszönettel tartozom mindazoknak, akik folyamatosan segítik munkámat a témában, s most sem történt ez másként, segítségül jelen esetben is hozzájuk fordultam. Kérésem csupán annyi volt, ha Aszódról elindul a menet, pontos adatok birtokában értesítsenek, ugyanis időbe telik, míg autóval a fotózás első helyszínére érkezem. Fél 12-őt ütött az óra, de nem jött hívás a telefonomra. Gyorsan érdeklődtem egyet. „Szia, Tomikám, olyan fél egy körül indulnak majd Hatvanból.” Gondoltam, akkor van még idő, nyugodtan megebédelhetek, s felkészülhetek a délutáni vonatvadászatra. Nem telt el talán 2-3 perc mikor ebéd közben megcsörrent a telefon. Elindultak Aszódról, eljöttek már!

Gyorsan bakancs, kabát, sapka, telefonálás közben rohanás a szomszédba. Judit néni már készenlétben a vitarával, s indulást követően a következő utcasaroknál Éva néni pattant be hozzánk. Közöltem velük, a menetrend a szokásos lenne, első körben az Acsai ívek dombjainak tetejére, majd visszafelé egyik kedvenc helyszínem, Nógrádkövesd és Galgaguta között található Galga-patak völgye következne. Ha menet közben találkozunk a vonattal, akkor fordulunk és elébe vágunk. Sikeresen megérkeztünk az első helyszínre, kényelmesen megindultam a dombnak felfele. A nyakamban fényképezőgépem lógott, s a két kezemben egy-egy állvány kamerákkal felszerelve. A sáros, latyakos földút felénél járok, hallom dudál a Nohab. Gondoltam egyet most mi lesz, lemaradok a vonatról, esélyem nincs felérni a tetejére. A friss szántáson keresztül azonnal neki a futásnak, de ekkor már hallottam a csattogásából, hogy a fejben előre megkomponált felvételek elkészítésére nem lesz lehetőségem.

Mire felértem a tetőre, nem egészen pontosan a megfelelő helyszínre, a kamerákat azonnal a földre csaptam, s a fényképezőmmel azonnal durrantottam is az első fényképet. Idő hiányában sajnos nem tudtam már objektívet cserélni, ebből adódóan csak a teleobjektívemmel fényképezhettem, így a vonat közelsége miatt a teljes szerelvényt már nem komponálhattam bele a teljes képbe. Ekkor már majdnem párhuzamosan mellettem haladt a szerelvény, ráadásul kezdődött a fákkal tarkított beláthatatlan szakasz is, gondoltam időt nyerek, míg felállítom az egyik kamerát Acsa település irányába. Ez sikeresen meg is történt, de a vonat rendesen haladt tovább. Pár másodpercem maradt még két képet durrantani, majd az utolsó ív után eltűntek a fák között. Ekkor következett a rohanás keresztül-kasul a szántóföldön át a terepjáróhoz, volt vagy 5-6 perc mire az autóhoz értem. Szaladás közben folyton azon járt az eszem, vajon hol járhat a vonat ekkora sebesség mellett..

Az autóhoz érve vastagon sárdarabok a bakancsomon, szinte már beszélni is alig tudtam a nagy lihegések közepette, mikor Judit néni azonnal beletaposott a gázpedálba, a hatalmas sárdarabokat magunk mögé hányva. Guta és Acsa települések között található vasúti átjáróban haladtunk át éppen, mikor eltűnt a szerelvény vége a Galgaguta felé húzódó ívben. Nagy nehezen sikerült utolérnünk, de pár pillanat erejéig szinte úgy tűnt, hogy teljesen azonos sebességgel haladunk. Végül sikeresen megelőztük, amikor eszembe jutott a települést átszelő pálya vasúti átjárója, mely félkarú sorompóval és fénysorompóval is el van látva. Aggodalmam csak tetőzte a bénán elénk kanyaradó kisautó, s végül beigazolódott a gondolatom. A kereszteződésében már nem sikerült átsurrannunk a tilos jelzés és a sorompó leengedése előtt. Ekkor biztosan tudtam, lőttek a Galga-patak völgyi képemnek.

A sorompó felengedése után Go tovább, majd ismét párhuzamosan haladtunk, de mikor majdnem a következő helyszínre érkeztünk, jeleztem menjünk tovább, innen esélytelen a dolog túl gyorsan halad a szerelvény, menjünk az állomásra. Persze Peti tolta neki, vagy csak mi mentünk lassan, de ők majdnem kétórás késésben voltak a tervezetthez képest, ami azt jelentette, hogy majdnem az indulásának időpontjában, már Balassagyarmaton kellett volna lennie. A délutáni órákban már nehezebb összeállítani tehervonatok menetrendjét, mivel az egyvágányú pályán személyvonatok is közlekednek. Én gyorsan összeraktam a képet, s a nagy rohanás közepette arra jutottam, hogy a Balassagyarmatról érkező személyvonattal Nógrádkövesden lesz keresztje. Nyugodtan besurrantam az állomásra, de arra lettem figyelmes, hogy a forgalmista már el is indította. Ekkor hirtelen készítettem 3-4 képet, s pattantam is be a terepjáróba. Olyan gyorsan értek az impulzusok, hogy követni sem bírtam az eseményeket, ráadásul a teljes forgatókönyv megváltozott, mert nem úgy alakult a történet, ahogy megterveztem.

Magyarnándorig volt időm eldönteni, hol szeretnék még esetleg fotózni. Nándor és Mohora települések között található terület (szántó) és a Csesztvei elágazó, vasúti átjárója jött szóba. Végül a Nándor határában található területet választottam, ahonnan két irányba tudtam beállítani a kamerát. Szerintem vártunk rá egy jó 20-30 percet mire átért a hegyen, majd egyszer csak megpillantottam, hogy megérkezett a vasútállomás jelzőjéhez. Készítettem a kamerákat, mindjárt indul.. Eltelt kb. 5 perc a vonat nem indult. Nézek az órámra, 14.10 percet mutat, amikor leesett, hogy a személyvonat még csupán most fog indulni Balassagyarmatról, s Magyarnándorba 14.33-kor lesz érkezése.

Az érzés megfizethetetlen, amikor a szerelvény 5 perce dekkol Nándorban és még fog is 20 percet, én meg várhatok a szántóföld kellős közepén, mivel nem lett volna már elegendő időm arra, hogy bevonuljak a vasútállomásra, hogy ott is fotózhassak. Egyszer csak megjelent a Palóc Expressz. Gyorsan durrantottam róla is 1-2 képet, s a videofelvételhez is vettem fel néhány másodpercet. Az állomáson megtörtént a kereszt, indulhatott tovább Balassagyarmatra a menet. A Cserháthalápra vezető főút átjárójában áthaladva, aztán a falusi hegy előterében a lejtőn lefelé ereszkedve is készítettem 1-2 felvételt, majd amíg a kukoricatábla mögött csattogtak a kerekek, volt időm a kamerákat Mohora település irányába fordítani, ahol a nemrégiben felújított vasúti hidakon tudtak áthaladni. A hétfői vonatvadászatom ezzel a helyszínnel ért véget, s annak ellenére, hogy készítettem számomra elfogadható felvételeket, mégsem voltam igazán elégedett, mert nem sikerült azt a két képet elkészítenem, melyeket magam előtt eredetileg elképzeltem.

Estefelé érkezett a telefonhívás:

– „No Tomikám, sikerült-e jó felvételeket készítened?”

– Igen-igen sikerült, de konkrétan, amit szerettem volna elkészíteni, az most nem jött össze, viszont nem lehet mindig minden tökéletes.

– „No, szóval az a helyzet, ha szeretnél még felvételeket készíteni, akkor azt holnap napközben megteheted. A követ Drégelypalánk-Nagyoroszi között húzódó vasútvonalra hozták, de mivel a 75-ös vonalra a Nohab nem mehet, ezért ma és holnap éjszaka az A25-ös 083-as Bobó fogja kianyagolni a követ. A munkálatok befejeztével körbejárás után összezárnak, s ezt követően várhatóan 12.13 percre van az indulásuk tervezve, s indulnak vissza Pest Megyébe.”

Kedden azonban úgy alakult a napom, hogy több elintéznivalóm is akadt a Palóc fővárosban, majd összekapcsoltam a kellemest a hasznossal, s a Balassagyarmati állomáson is durrantottam pár képet a Nohabbal és a Bobóval. Késő estig a 12.13-as visszaindulási időpontról tudtam, ezért teljesen nyugodt voltam. Megkértem az egyik barátom, ha úgy alakul, hogy végez addigra a dolgával, el tudunk-e ugrani esetleg egy-két helyszínre a vonatot visszaútján lefotózni.

Jött is a válasz:

– „Persze barátom, ha úgy alakul mehetünk!”

Másnap reggel fél 8 után pár perccel csörög a telefonom, nézem, Róbert barátom van a vonal végén, s mikor felveszem, mondom neki:

– Jó reggelt!

Erre ő a szokásos beszólásával:

– „Jó reggel Művész úr!” Te, figyelj már, éppen úton vagyok Nándorba és megijedtem, mert gyarmaton sorompót kaptam, mikor megláttam, hogy a mozdony elindult Nándor felé, majd visszament az állomásra, úgy láttam készülődnek.”

Én:

– Áh, mondom, biztos készülgetnek, de vissza csak délután mennek.

Ő:

– „Oke, csak gondoltam szólok, hogy mi a helyzet!”

Én:

– Rendben, köszönöm, hogy jeleztél.

07 óra 39 perc, nézem a telefonomon, 4 üzenet, melyből az egyiket egy kedves, hétfőn megismert vasutas cimbora írta!

– „Szia Tomi, a 07.49-es személyvonattal leszek, remélem nem engedik ki a tehervonatot előttem.”

Én:

– Szia, nem hiszem, én úgy tudom, csak dél környékén mennek.

Ő:

– „Pedig most fognak, kiengedik utánam!”

Nekem ez után a párbeszéd után több nem is kellett, ki az ágyból, gyorsan felöltözni, felszerelést, állványokat bepakolni, bakancsot, kabátot felvenni és azonnal kerékpárra pattanni. Kb. 15 percem maradt az ágyból való kikelés és a 08.10-es személyvonatra való felpattanás között. De sikerült. A felszállás pillanataiban csörög a telefonom, nézem, egy szintén kedves vasutas ismerősöm hív:

– „Szia Tomi! Most fog indulni Balassagyarmatról a Nohab, Nándorban keresztezik a 08.48-as személlyel.”

Én:

– Köszi az infót Józsi, most le kell tennem, mert úton vagyok már éppen!

A vonatra való felszállás után, nem sokkal Becske felé kígyózik a 3 kocsis Bézé szerelvény, mikor ismét csörög a telefon.

– Jó reggelt Józsibá, mi a helyzet?

– Szerbusz Tomikám! No, most indult el a Nohab Balassagyarmatról, Magyarnándorban keresztezik a 08.48-as személyvonattal.

– Köszönöm szépen az információt, a barátaim még időben ébresztettek és jeleztek, hogy akció van, így szerencsére már úton vagyok.

– No, akkor, ha van kedved, s szépen megkéred a Pétert, meg van vele beszélve, ha gondolod, utazhatsz vele. Erre az információra végképp nem számítottam, nagyon boldog voltam!

Én:

– Köszönök mindent, majd eldöntöm még akkor, hogy is legyen! Visz hall, minden jót!

A vonat közben zötykölődött, egyre közeledtünk Nógrádkövesd felé. Gyorsan kellett eldöntenem, megyek-e tovább Acsára a személyvonattal, vagy Nógrádkövesden leszállok és a tehervonat érkezését követően valameddig Nohabozok. Pillanatok alatt összeraktam a szitut. Sajnos azonnal búcsúznom kellett a kecsegtető ajánlattól, mivel a kerékpárom nem tudtam volna felemelni a mozdonyra ügyesen. A második indokom pedig az volt, hogy, ha vonatozok, akkor nem fotózhatok, s nem videózhatok. Az a lehetőség állt volna még fenn, hogy Nógrádkövesden hagyom a kerékpárom, de akkor a következő 3 órás vonatmentes időszakban Acsán, vagy ahol leszállok, jármű nélkül maradok. Így nem maradt más lehetőség hátra, mint, hogy tovább utaztam a Bz-vel Acsára. Acsa-Erdőkürt vasútállomásán leszállva megpillantottam a mozdonyvezetőt, aki mosollyal az arcán mondta:

– „Körülbelül 50 perc múlva érkezik…”

Én:

– Köszönöm szépen, majd intettem neki és megindultam kerékpárommal a település központjába, majd a kereszteződéstől nagy ívek felé.

A főút széléhez érkezve, kerékpárom elhelyeztem a megszokott helyére. Szépen lassan, felsétáltam a földút mentén, majd a szántáson balra jó pár lépést tettem, míg végül megérkeztem. Az egyik állványom Acsa település irányába nyugodtan elhelyeztem, majd a másikat 20-30 méterrel lejjebb, Püspökhatvan irányába lőttem be.

Innentől kezdve nem maradt más hátra, mint az izgatott várakozás. Idő közben a telefonom is sikeresen lemerült, így minden lehetséges kommunikáció megszűnt. Egyszer aztán meghallottam a kerekek csattogását, s abban a pillanatban már nyomtam is lefele a kamerám gombját. A felvétel forgott, a szerelvény kígyózott. Amikor a második ívhez ért szinte már majdnem a fák takarásában volt, így a rejtőzködést kihasználva rohantam a másik kamera állására, s vártam a megfelelő pillanatot, amikor a kamera gombját lenyomhatom. Végül a felvételek sikeresek lettek, s közben a vonat is elment. Ezt követően a rögzített anyagot természetesen visszanéztem, hogy a későbbiekben aztán minden rendben legyen. Az élmény feldolgozását és a pakolászást követően, lecsattogtam a hegyen, majd kerékpárommal Acsa település presszójába mentem.

Egy héttel később azonban, ismét nógrádi kőszállításról kaptam tájékoztatást, hogy hamarosan újra fényképezhetek.

A szerelvény élén szintén a korábbi páros, a 006-os Nohab és a 083-as Bobó dolgozott. A második menet viszont már csak 8 db zúzottköves kocsiból állt, melyből egyaránt jutott a 75-ös és 78-as vasútvonalak érintett szakaszaira. Éva óvónéninek olyannyira megtetszett az egy héttel ezelőtt történt móka, hogy az orromra kötötte, többet őt ilyen buliból ki ne hagyjuk. Ebből adódóan ezen a vonatvadászaton Judit nénivel hárman, ismét együtt izgultunk. A fényképem elkészítéséhez, az egy héttel korábban is betervezett, Nógrádkövesd és Galgaguta között húzódó Galga-völgyét céloztuk meg, ahol az érkezés pillanatait a ködös őszi időben örökíthettem meg. Egy gyors videofelvételt rögzíthettem itt is, majd siettünk a vasútállomásra, ahol természetesen engedéllyel, felszállhattam a Nohabra. Rövidtávon utazhattam velük, s ezt követően rövidesen haza is érkeztünk. Este írja Bálint barátom:

– Hallod-e, anyum hívott telefonon, délután ment dolgozni a busszal és mesélte, milyen különleges vonatot látott, amiről egyből te jutottál az eszébe. Gondolta magában, ha ezt a Tomi látta volna.. Mire a barátom közölte vele, anya Tomi azon a vonaton utazott!  

A pályakarbantartási munkákat követően még nem tudtam pontosan mikor fogják meneszteni az üres szerelvényt, de megbeszéltem Petivel, ha indul gyarmatról, jelez majd nekem. Mivel péntek délután három óráig nem jött a szerelvény, ezért úgy gondoltam most már valószínű nem fogják meneszteni, így gondoltam kiszaladok nagymamámhoz, hogy meglátogassam őt. Nagyimnál telt múlt az idő, s úgy időzítettem, ha tőle elindulok haza, előtte azért 16.52-re be tudjak nézni a vasútállomásra, hátha a tehervonat akkor keresztezik a 33526-os Aszódról érkező személyvonattal. A Bz és én is megérkeztünk az állomásra, de a közelben tehervonatnak se híre, se hangja, hogy perceken belül begurult volna a nándori állomásra. Kicsit elkeseredetten, de hazagurultam kerékpárommal. A következő vonat Balassagyarmatról a 33533-as személyvonat, tehát már előtte biztosan nem jöhetnek ki az M61-el. Vártam Peti jelzését, de mondom mi van akkor, ha mégis elfelejt szólni nekem, s ekkor gondoltam egyet, s fél 7 előtt pár perccel, úgy éreztem, most jött el az idő, nekem mennem kell. Kerékpáromra pattanva a kamerámmal és a fényképezőgépemmel ismét legurultam a vasútállomásra, hátha kiengedik Balassagyarmatról, hogy aztán a 33536-os személyvonattal Magyarnándorban találkozzanak. Bizony így is lett, jó volt a megérzésem.

Éppen, hogy megérkeztem, s az állványom helyét megkerestem, Mohora és Magyarnándor települések között húzódó völgyből már messziről hallatszott a tehervonat dübörgése, ahogy a dízelgép kapaszkodott fel az emelkedőre. Újra volt ám öröm nem is kicsi, hogy potyára jöttem le és mégis sikerült megcsípnem.  A tehervonat fél hét után lassan megérkezett, s a személyvonat érkezése előtt ebben a nagy sötétségben kattintottam róla egy hosszú záridős felvételt. A videó mindeközben természetesen forgott és az Aszód felől érkező Bzmot is becsattogott. Az utasok leszálltak, s az engedélyek megkérése után a vonatok tovább indulhattak. A személyvonat Balassagyarmatra, míg a tehervonat útját tovább folytathatta Hatvanba.

A videóban elkapott pillanat számomra magáért beszél, mozdonykürt és Peti mosolya után, hatalmas mosoly kerekedett az én arcomra is. A gondolatmenetről nem is beszélve, hogy ez is megvan! Az érzés felejthetetlen! ’Szia Tomi’, s Péter gázt adott a vonatnak..

Ide kattintva egy videós összeállítást is megtekinthettek, melynek megtekintése természetesen a hanggal együtt engedélyezett: