BLOG | élet a vasúton, nógrádi tájakon Galbács Tamás kalauzolásával | 224-es Púpos és a 742-es Kocurok, egyszerre dolgoztak a 78-as vasútvonalon | 2020 | 09 | 24

224-es Púpos rotyogása Nyugat-Nógrádban | 2020 | 09 | 24

Szoktam mondani, lehet félig felhős az ég, eshet az eső, hullhat a hó, de lehet verőfényes napsütés is, Nógrádban csak akkor lehet tehervonatot fényképezni, ha jön. Sajnos az időjárási viszonyok nem kedveznek mindig ennek a hóbortnak, ráadásul gyerekkoromhoz képest manapság már igen ritkán látni Nyugat-Nógrádban komolyabb szerelvényeket. Azonban, ha tehetem, igyekszem megörökíteni ezeket a pillanatokat. Szécsényben pl. 2017-ben járt utoljára fát szállító tehervonat, de kedvenc gépem a 224-es púpos is ebben az évben közlekedett utoljára ezen a Balassagyarmat környéki vasútvonalon.

Néhány héttel korábban egyeztettem édesapámmal a téli tüzelő előkészítésének napjáról, s végül arra a döntésre jutottunk, hogy hétfőre tervezzük a favágást, mivel ez a nap megfelel mindenkinek. 2020. szeptember 15-én kedden azonban értesültem arról, hogy 21-én Losonc felől egy 400 méteres üres tehervonat érkezik Szécsény vasútállomására, hogy fával megpakolják, s majd azt rakottan csütörtökön elszállítsák. Az érzés ilyenkor felbecsülhetetlen, hogy tudom, nem lesz lehetőségem kimenni, s a pillanatot megörökíteni. Szerintem ez kb. olyan lehet, mint amikor nem gyújthat rá az ember, s emiatt elvonási tünetei keletkeznek.

Titkon azért bíztam benne, hogy felvidéki barátaink ezen a napon mégsem jönnek, hiszen már 4 éve csak ígérgették, nemsokára újra érkeznek. Mivel a vonat, s a személyzet is meg volt rá rendelve, ezen információk birtokában azonban kicsit elbizonytalanodtam. Elérkezett a favágás napja, de a munkát közel 1 órás késéssel sikerült elkezdenünk, amikor még nem tudhattam, ezen a csúszáson igen sok minden múlhat majd. Javában dolgoztunk, mikor az egyik pihenőben úgy döntöttem, telefonálok egyet, ugyanis nagyon kíváncsi voltam már, vajon várható-e a mai napon ez a menet egyáltalán. A telefonhívást követően sajnos kiderült, két órája már Ipolytarnócon vannak, de egyéb adategyeztetések miatt megcsúsztak. Közölték velem, a személyvonat érkezése után máris indulnak, kb. dél előtt 5-10 perccel érkezhetnek meg Szécsénybe. Ha időben elkezdhettük volna munkánkat, akkor megoldható lett volna, hogy az előre kiszemelt helyszínek valamelyikére kijussak, így viszont teljesen le kellett mondanom róla. Gyorsan forgott az agy, s felhívtam Neszike anyukáját, Anikót, ha szeretnék megnézni a tehervonatot, menjenek ki Szécsényben a vasútállomásra, s ha már ott vannak, készítsenek néhány képet is az érkezés pillanatairól. A vonat végül az ígért időpontra megérkezett, s képek is készültek, melyeket itt most meg is tekinthettek.

2020 | 09 | 16 | Szerda

Délután csörög a telefon, rápillantok a kijelzőre, hív a vasút, vár a M.Á.V.

Szervusz Tomikám, azt üzenték, hogy mindenképp adjam át neked azt az információt, miszerint holnap Hatvanból a 224-es Púpos érkezik majd Balassagyarmatra az 5 db köves kocsiért, melyből 3 üres és kettőből pedig Acsánál fognak anyagolni. Ilyen nincsen, hiszen többnyire semmilyen különlegesség nem közlekedik már ezen a vasútvonalon, most azonban kettő is fog, méghozzá egy napon. Tudni kell, kedvenc mozdonyom a 224-es Púpos, s az elmúlt héten is ennek a gépnek örültem volna igazából a kővonat élére, de akkor a 235-ös Daciát rendelték meg rá. Egyre izgalmasabb lett a történet, ugyanis a ZSSKC Kocurjai is erre a napra voltak betervezve Szécsénybe, a rakott 20 kocsis favonat elejére. Fejben mindezt összerakni, lelogisztikázni, hogy tudom megoldani, hogy mindkét meneten rajta lehessek, nem volt egyszerű a jelenet, hiszen a M.Á.V.-nál semmi sem biztos a Cargo-s favonat pedig magánvasúté. Hatvanból 06.00-ra volt tervezve a Púp indulása, a személyvonatok között pedig, ha kenik neki, simán felér Balassagyarmatra emberi időszámításban.

Reggel hat órától folyamatosan frissítgettem a térképem, de a mozdony nem mozdult egy métert sem. Igen ám csak megkésett, végül egyszer csak felvette a vonatszámot és elindult. Egy gyors személyvonati kereszt Acsán, majd Nógrádkövesd a 33512-es személyvonat után, máris Magyarnándorig menesztette.  Mire kiértem a településünk szélére, s kamerámat felállítottam a megszokott helyszínemre a Bzmot is becsattogott az ívekben. Drónomat repülésre előkészítettem, s első körben megnéztem fentről a terepet, honnan lesz érdemes elkészítenem a felvételemet. A GPS alapú térkép nagy előnyt jelentett számomra, hiszen így nagyjából kiszámíthattam, mikorra kell élesítenem a készülékeket, s a technikai segítségnek köszönhetően a gépmenetet, sikeresen megörökíthettem a becskei átjáró előtti ívekben.

A sikeres fényképezést követően gyorsan hazagurultam kerékpárommal, s egyre izgatottabban vártam, Nesztorék mikor jelennek meg az utcánkban. Eközben érkezett az tájékoztatás a Kocurok Ipolytarnócról már eljöttek, nemsokára Szécsénybe megérkeznek, de nem tudták pontosan megmondani, hogy visszafelé mikor indul a fával rakott hegymenet. Mivel mindkettő tehervonatot szerettem volna megörökíteni, ezért azt találtam ki, ha a Púpossal elindulnak Balassagyarmatról, akkor Mohorán fogok első körben fényképezni, s aztán indulhatunk tovább a Szakáli oldalba a nemzetközi favonatra. Folyamatosan tartottam a kapcsolatot informátoraimmal, de a Púpos csak nem indult el Gyarmatról. Több mint egy órás várakozás után már nagyon rezgett a léc, de negyed 12 felé megérkezett a kővonatos szerelvény.

Nesztor pici öccsével, Odinnal és édesanyjával, nagyon jól elvoltak a Fekete-víz mentén található tökösben, a vonatra várás közben pedig készítettem nekik néhány felvételt. A vonat távozása után, ismét telefonáltam egyet, érdemes-e még kiautóznunk a favonatért Szécsénybe, vagy követhetjük tovább Púposunkat a Galga-folyó völgyében.

A Púposról készített videós összeállításomat, ide kattintva tekinthetitek meg.

ZSSK Cargo favonata járt Szécsényben | 2020 | 09 | 24

Vonatvadászat 2.0 | Második felvonás

Szevasz Tomikám, mondjad!

Érdeklődni szeretnék, lehet-e tudni valamit a favonat indulásáról?

Egyelőre nem tudjuk, pontosan mikor indulnak, de most érkezett meg rá a tolatásvezető, szóval még fékpróba, miegymás, ha tudtok, gyertek. A vonat valószínű, hogy Nógrádszakálban fog keresztezni a személyvonattal, szóval szerintem még megcsíphetitek. Ez számomra eléggé biztató tájékoztatás volt ahhoz, hogy rájöjjek, bizony a mai napon indul a második vonatvadászat.

Így aztán autóba pattantunk és el is indultunk. Szécsényben Odint nagymamájára bíztuk, neki sajnos hosszú volt már a délelőtt. A vonat közben elindult, de tudtuk, hogy 12.45 előtt úgy sem indulhat el Szakálból, így nem kellett nagyon sietnünk a követéssel. Ludányhalászi után döcögött a rakott tehervonat, mikor elhaladtunk mellette az autóval. Míg a gyerekek lent maradtak a Kálvária-hegy lábnál, én addig felszaladtam, hogy a kamerámat és a fényképezőgépemet a megfelelő pozíciókba beállíthassam. Sajnos, bekövetkezett az, amiről már korábban is írtam, hogy az időjárást nem lehet kiszámítani. Emiatt történt meg az, hogy a lehető legrosszabb fényviszonyok között kellett elkészítenem a felvételeket. Felhőátvonulásos, szeles, napsütéses időjárás kombinációja, ami az árnyékok miatt tehervonatunkat a fényképeken teljesen kettévágja. A kígyózó képemen az utolsó 2-3 vagon sajnos még árnyékban volt, de a második képemen már a szerelvény teljes pompában úszott. A vonat az átjáró előtt dudált, s lassan eldöcögött a Kálvária-hegy lábánál.

A hegyről leszaladva, ismét elindult a hajsza, majd a Rárós utáni egyenesben rotyogtak a dízelek, amikor utolértük őket. A rakott favonat súlya és a lassú jelek is rendesen kivették őket, így bőven volt időnk az országhatár melletti domboldalon, hogy elfoglaljuk megszokott helyeinket. A szerelvény végül több mint fél óra alatt ért át Nógrádszakálból Ipolytarnócra, ahonnan egy jó 10 perces várakozás után indulhattak tovább Losoncra. A menetről természetesen fényképek és videofelvételek is készültek, melyeket ezen az oldalon osztok meg most veletek!

Anikó telefonos képeit is megtekinthetitek a hétfői érkezésről, akár csak én fényképeztem volna.

A videó felvételt (mely a hang lejátszása mellett ajánlott), ide kattintva tekinthetitek meg.